Igénytelen dzsúdóközpontot építettek, a sportolók nem mennek be

"Helyreigazítás:

A 2017. március 18-án megjelent, "Igénytelen dzsúdóközpontot építettek, a sportolók nem mennek be" című cikkünkben valótlanul állítottuk:

- hogy az Aktív Kft. által kivitelezett ceglédi dzsúdóközpont betonpadlóján futó repedések azt mutatják, hogy mozog az aljzat, illetve hogy ezek a repedések lemennek egészen az alapokig,

- hogy a födém illesztései életveszélyesek,

- hogy a megkötött szerződésben szereplő "glettelést követően fehér diszperziós festés " tételből a glettelés – pláne vakolás – elmaradt a kivitelezés során,

- hogy a kivitelező eltért az aláírt szerződéstől."

„Amikor először megmutatták a csarnokot, azt hittük, ez a Kész átverés. Vártuk, mikor jön Jáksó a pezsgővel, hogy ez igazából az új ceglédi vásárcsarnok. De aztán nem jött.”

A ceglédi dzsúdóközpontra 450 millió forintos támogatást adott az állam, ebből

Már maga a koncepció is érthetetlen volt. A létesítmény kétszer akkora, mint amekkorára a klubnak szüksége lett volna, ugyanakkor a nézőtér olyan kicsi, hogy nagyobb versenyek megrendezésére teljesen alkalmatlan. De ezzel még valahogy megbirkóztak volna a ceglédiek, ám az épület tervezése és kivitelezése során az elemi hibák olyan tömkelegét követték el, ami józan ésszel felfoghatatlan.

Érthetetlen, hogyan vehette át bárki is a csarnokot, amikor a betonpadlón egyre szélesedő, 8-10 méter hosszú repedések mutatják, hogy mozog az aljzat, a födém illesztéseit látva pedig az első szó, ami eszünkbe jut, az életveszély. Túl az alapvető szerkezeti problémákon, a csarnok a fusizás eldorádója. Bárhová nézünk, szinte üvölt, hogy kispórolták belőle a pénzt.

Teljesen megmagyarázhatatlan továbbá, hogy kihagyták belőle azokat az energetikai megoldásokat – napelem, hőszivattyú –, amikkel gazdaságossá lehetett volt tenni az üzemeltetését. Hiába könyörgött a klub, és hiába lett volna rá bőven pénz a keretben, a szövetség lecsípett 50 milliót a projektből, és azt mondta, hogy nincs.

Nem csak Ceglédről szól

Mielőtt belevesznénk a hibák sírva-röhögős felsorolásába, azért vegyük észre, hogy végre itt van egy sportegyesület, ahol felelősen próbálnak gondolkodni, ahol nem esztelenül fejlesztenének „a fenntartásra majd pumpolunk, amennyit csak tudunk” alapon. És le sem szarják a kéréseiket.

Hogy mindez miként lehetséges, arra vannak elképzelések, de a ceglédiek nem szívesen beszélnek a dologról, mármint a nyilvánosságnak. Amúgy bárkit kérdeztünk, edzőt, szülőt, regionális vezetőt, mindenkiből ömlött a szó és a keserűség. Már aki mert beszélni. Talán nem kell nagyon ecsetelni, milyen állapotok uralkodnak a szövetségben, ha az évadzáró ebéden az elnök közli az egybegyűltekkel, hogy az ellenségeit úgy fogja eltaposni, mint a férgeket. 

De a magyar dzsúdószövetség ügye egy másik, sokkal bonyolultabb és aggasztóbb történet arról, miként lehet rengeteg sok pénzzel tönkretenni egy sportágat. A csarnok sztorija viszont egyszerű és világos, mint a nap, a tanulság pedig hasonló.

Van egy összegányolt épület, amit megpróbálnak rákényszeríteni egy klubra, noha úgy csinálták meg, mintha sem a megbízó, sem a tervező, sem a kivitelező nem látott volna még az életében dzsúdóedzést, illetve dzsúdótermet.

Pedig a történet szépen indult. Magyarország egyik legeredményesebb dzsúdóegyesülete, az elmúlt hat olimpia egyetlen magyar férfi dzsúdóérmesét kinevelő és jelenleg is edző Ceglédi VSE kapott egy új csarnokot. A beruházást a Nemzeti Sportközpontok finanszírozásában bonyolították le, a projektre közel 450 millió forint állt rendelkezésre.

A dolgok nagyjából az alapkő letételéig haladtak normális mederben. Az ünnepi eseményen jelen volt Tóth László dzsúdóelnök és Simicskó István mint sportért felelős államtitkár, illetve elhangzott, hogy a remények szerint még az év folyamán el is készül a létesítmény. Ez 2014-ben volt.

A közbeszerzést végül 2015-ben sikerült kiírni, a szerződést pedig csak 2016 februárjában kötötték meg a legalacsonyabb árat kínáló Aktív Kft.-vel. A műszaki átadás ideje 2016 novemberében érkezett el, ekkor a klub képviselői jelezték a problémákat, ám azóta sem történt semmi. Majd 2017 februárjában kiadták a jogerős használatbavételi engedélyt, ám a klubnak esze ágában sincs beköltözni, mert az azonnal szükséges javítások elvégzése és a hiányosságok pótlása lényegében csődbe vinné az egyesületet.

Megnéztük magunknak

Mivel a szóbeli ígéret ellenére végül nem engedtek be minket a csarnokba, csak kívülről járhattuk körbe az épületet ceglédi kalauzunkkal – egy szülővel, akinek gyerekei az egyesületben sportolnak –, de így is sorra mutatta nekünk a hibákat. A helyszínen készített képeinket megtekintheti a galériában:

Amikor az ablakon át elhűlve néztük az előtér betonpadlóján futó ijesztő repedéseket, vezetőnk elmondta, hogy a bejáráson rákérdeztek a társtervezőnél, hát ez mégis micsoda, amire az volt a válasz, hogy „az csak néhány irányított repedés”.

Na most, az „irányított repedés” az egy tudatos eljárás, amit eltérő anyagú és/vagy funkciójú épületszerkezetek csatlakozásánál használnak, leggyakrabban gipszkartonozásnál. Az előtérben lévő repedések azonban simán csak repedések, egyre szélesebbek és hosszabbak, és nyilvánvalóan lemennek egészen az alapokig. Nem irányította őket senki, csak a talajmozgás.

Mivel nem jutottunk be, csak fényképeken láthatjuk a tetőszerkezetet, de így is dermesztő nézni a slendriánul egymásra hányt betongerendákat.

A belső falakon viszont kívülről is jól látszott, hogy a megkötött szerződésben szereplő „glettelést követően fehér diszperziós festés” tételből a glettelés – pláne vakolás – valahogy kimaradt. A kivitelező egyszerűen lekente fehérre a téglákat, oszt' jó napot. Hogy nem olyan téglát használtak, ami erre alkalmas, és ezért a legtöbbről itt vagy ott letöredeztek darabok, szinte szót sem érdemelne. Nincs, amit egy magyar munkás purhabbal ne tudna megoldani: kipótolták vele a csorbákat, és úgy festették le. A téglák közti rések viszont maradtak, ami túl azon, hogy baromi ronda, egy rémálommá teszi a takarítást.

Mindez az ablakokon keresztül is jól látszott, ám ekkor vezetőnk magára az ablakra hívta fel figyelmünket, pontosabban annak zsanérjaira, amik rejtélyes okból kívülre kerültek. Ennek megvan az a hátránya, hogy egy kalapács és egy csavarhúzó segítségével nagyjából öt másodperc alatt ki lehet belőle ütni a fémrudat, és máris szabad az út az épületbe. „Nincs az a biztosító, ahol így szerződést lehetne kötni rá” – mondja kalauzunk, vagyis a klubnak ezt garantáltan meg kellene csináltatnia, ha átvenné az épületet. Nem egy ablakról beszélünk, az épület egyik oldalán az összeset így sikerült beszerelni.

A híres rugós padlózatot, ami egy modern dzsúdóteremben alapfelszerelés, csak kívülről látjuk. Elvileg úgy készül az ilyesmi, hogy egy gumipadozatra két rétegben léceket fektetnek, majd erre kerül a padlólemez, és arra a szőnyeg. Ezt Cegléden úgy sikerült megoldani, hogy az előírtnál lényegesen vékonyabb gumikorongokat raktak a földre, majd keresztbe-hosszába rátettek két-két cseréplécet, és arra a padlót. Hogy a dolog teljesen használhatatlan legyen, a gumikorongokat fémcsavarokkal rögzítették a betonhoz, így a lécek a csavarok fején nyugszanak, azok meg ugye nem igazán rugóznak. De Ceglédre ez is jó lesz.

Vagy a lelátó, ami ugye eleve olyan kicsi, hogy egy nagyobb torna alkalmával az éppen nem küzdő versenyzők sem férnének el rajta. Viszont minőségi teherautóplatóból készült, és ha ez még nem volna elég, a rétegelt falemezeket a csúszásgátlós, érdes felével felfelé építették be. Amikor

Neki is fogtak az elsőnek, de még azt sem fejezték be, a lakkos doboz most is ott áll, mint a hónapokkal ezelőtt készült fényképen. Hogy a dolgot a másik oldalukon tükörsima falemezek megfordításával is tökéletesen meg lehetett volna oldani, pluszköltség nélkül? Már önök is tudják, hogy az ilyesmin ne lepődjenek meg.

Vagy az ajtórendszeren, amivel részekre lehet osztani a termet. Ezt közvetlenül a beton szintjére helyezték, így nem lehet használni anélkül, hogy előtte a dzsúdószőnyegeket tartó, lecsavarozott léceket fel ne szednék.

Vagy a lépcső, amit elfelejtettek megépíteni a magasban nyíló gépházhoz, ezért a bejutáshoz a falra csavarozott léceket kellene létrának használni. Már amíg le nem szakadnak, ami így ránézésre nagyjából a második alkalommal következne be.

A konditerem berendezése is kimaradt valahogy.

Az öltöző padlójának borítása a műgyanta helyett beton, de legalább a berendezés is hiányzik. Amikor a bejáráson megkérdezték a Nemzeti Sportközpontok emberétől, hogy honnan lesznek öltözőszekrények, a válasz annyi volt „majd ahonnan vesznek”.

Átverve és megalázva

Túl a lehetetlen helyzeten és a teljes tehetetlenségen, láthatóan ezt az arroganciát viselik a legnehezebben Cegléden. Hogy hülyének nézi és teljesen semmibe veszi őket a kivitelező, a megbízó és a saját szövetségük is.

„Lejött a Nagy András (a Magyar Judo Szövetség sportigazgatója), és majdnem azt mondta, hogy kussoljunk, örüljünk, hogy van egy ólunk, ahova be tudunk menni röfögni.”

Cegléden nem értik, hogy állhat ebben az állapotában a terem szeptember óta. Nem értik, hogy történhettek ilyen hibák a tervezésben és kivitelezésben. Nem értik, hogy térhetett el a kivitelező az aláírt szerződéstől, amikor azt csak a közbeszerzés kiírója módosíthatná, ám semmi jele, hogy ilyet tett volna. Nem értik, hogyan vonhatott el 50 millió forintot a szövetség a projektből. Nem értik, miért hagyták ki az energetikai fejlesztést, amivel gazdaságossá tehették volna az üzemeltetést. És legfőképp nem értik, hogy lehetnek ők a bűnösök, amiért ezt a csődtömeget nem hajlandóak átvenni.

Márpedig azon túl, hogy ezért egyre jobban utálják őket odafent, az égegyadta világon nem történik semmi.

Ajándék lónak?

Persze biztos így is vannak, akik azt gondolják, hogy ezek a ceglédiek jó dolgukban azt sem tudják, mit csináljanak. Úgyhogy most arról is essen pár szó, hol készülnek jelenleg a ceglédi dzsúdósok. A régi zsinagóga épületében, egy 1984-ben kialakított tornateremben, megosztva a helyi fitneszegyesülettel. Ahogy bejárjuk az épületet, egyszerűen nem hisszük el, hogy itt negyven dzsúdós edzhet rendszeresen, köztük egy olimpiai ezüstérmes, és egyáltalán: hogy itt működhet az ország harmadik legeredményesebb utánpótlás-egyesülete.

Ha valaki látta a termet vagy az öltözőt, amit Ungvári Miklós naponta használ, akkor nincs az az isten, hogy ne értse meg, milyen irtóztató helyzet lehet a ceglédi klub számára, hogy ott van tőlük egy karnyújtásnyira a csodacsarnok, és mégsem költözhetnek be.

Azzal ugyanis a szakosztály létét fenyegetnék, mert csak a központi jóindulatra alapozhatnák a költségvetésüket, amire viszont a legkevésbé sem számíthatnak, noha versenyzőjük az elmúlt évtizedben szinte egymaga cipelte hátán az egész magyar férfiszakágat.

A végére pedig jöjjön egy kis sokkoló matek.

A csarnokhoz 70 millió forint értékű telket adott az önkormányzat, a szakosztályra az elmúlt húsz évben nagyjából 40 milliót költöttek.

A Ceglédi VSE dzsúdószakosztályának éves költségvetése nagyságrendileg 10 millió forint, ebből 2,5 millió forintot kapnak az önkormányzattól. Az új csarnok üzemeltetése miatt a támogatás 12 millióra emelkedne, ami nagyjából elég is lenne a célra, ha olyat építettek volna, amilyet kértek. A csarnok kiadásából származó bevételek révén pedig tisztes költségvetésből gazdálkodhatott volna a klub. A jelenlegi változatban viszont mindent elvinne a fenntartás, így vagy a felnőtt versenyzők megtartására nem jutna pénz, vagy az utánpótlásra.

Hát így lehet a tönk szélére sodorni a magyar dzsúdósport egyik legfontosabb egyesületét, közel félmilliárd forint elpazarlásával.