Nem is lett volna szabad bunyóznia, mégis oktatott a világbajnok

Magyar idő szerint vasárnap hajnalban a kanadai Torontóban rendezték a UFC soron következő nagygáláját. A főmeccset a pehelysúlyú (65 kilós) világbajnoki övért két amerikai, a címvédő hawaii Max Holloway és a veretlen kaliforniai Brian Ortega vívta.

Még a meccs előtti napokban is sokan kételkedtek abban, hogy ez párosítás tényleg létrejön. A két fiatal (mindketten 28 évesek) bunyós meccsét ugyanis már a júliusi UFC 226-os gálára kiírták, de a hawaii a mérkőzés előtt pár nappal „agyrázkódásra utaló tüneteket mutatott”, ezért törölték a mecset. Azért idéztem a hivatalos közleményből, mert a mai napig nem tudni, pontosan mi baja volt Hollowaynek, és azt sem, hogy edzésen szedett össze egy sérülést vagy a fogyasztás egyik ijesztő mellékhatása jelentkezett nála. Sokan úgy vélték, a bajnoknak a biztonság kedvéért vissza kéne vonulnia, vagy legalább egy súlycsoportot feljebb kéne lépnie a kényelmesebb fogyasztás érdekében.

Ez az előzmény annál is baljósabb volt, mivel Holloway küzdőstílusa a kíméletlen nyomásgyakorláson alapul, óriási nyomást és tempót diktál, a fedezékére dolgoztatja ellenfeleit, akiket brutális kombinációkkal büntet a támadásaikért. És bár védekezése kiváló, azért ez a módszer együtt jár azzal, hogy minden meccsén elég sok ütést vállal be.

Az aggodalmak mellett mégis mindenki látni akarta az egyik leghosszabb győzelmi sorozattal rendelkező harcost, aki poétikusan ifjú korban, 19 évesen került a UFC-hez, és egy szolid 3-3-as kezdés után brutális, 12 meccses győzelmi sorozatot épített fel, utolsó két meccsén ráadásul minden idők egyik legjobbját, José Aldót verte péppé (különösen a második verés volt pofátlanul magabiztos)

Ellenfele ráadásul a pehelysúly – nem túlzás – üstököse volt. A mexikói származású, de Kaliforniában született Brian Ortegát a boksz és brazil jiu-jitsu térítette le a szegény latinók számára kijelölt pályáról, és emelte ki a bádogvárosból.

Ortega magabiztosan menetelt a helyi MMA-gálákon, és 2014-ben debütált a UFC-ben. Itt egy csomó ki-ki-meccset vívott, melyken elképesztő gyilkos ösztönével tűnt ki. Ortega ugyanis megfontolt bunyós, aki meglehetősen sok ütést nyel be az első menetekben, melyeket el is veszít, de közben mint a Facebook vagy a Google, issza magába az információkat, hogy utána fordítson. Vagy mivel a súlycsoportjában magasan ő a legveszélyesebb földharcos, egy óvatlan pillanatban elkapja ellenfelének a nyakát, és fojtással fejezi be a meccset.

Ortega meccsről-meccsre fejlődve iktatta ki a súlycsoport nagymenőit, Renato Moicanót és Cub Swansont, de igazán a Frankie Edgar elleni győzelme szólt nagyot. A tavaszi UFC 222-n ugyanis pont Max Holloway helyére beugorva ő volt a történelemben az első, aki képes volt kiütni a legendásan kemény egykori könnyűsúlyú világbajnokot.

Megvolt a szokásos harmadik menetes visszatérés, de ez sem segített

Holloway a meccs elejétől nyomás alá helyezte Ortegát, fantasztikus bal-jobb-kombinációkkal csipkézte ki ellenfelét. De szintén kőkemény Ortega nem tört meg, kemény könyökütéssel válaszolt, és igyekezett a földre vinni a harcot. Azonban Holloway csodás szögmozgásokkal, állásváltásokkal higanyként tért ki a kontrák elől, és ügyesen pattant fel a földről. A második menetre Ortega orrából már dőlt a vér, ami komoly nehézségeket okozott a légzésben, úgy tűnt, csak a szíve hajtja előre. Holloway továbbra is magabiztosan, átgondoltan dolgozott rajta; zsenialitására jellemző, hogy első rúgásával megvárta a 2. menet közepét, akkor viszont rögtön sikerült fejberúgnia ellenfelét.

 Azután a harmadik menetre előjött Ortega, a Visszatérő. Kemény kombinációkkal ingatta meg Hollowayt, és eddig nem látott technikákat (például egy fordulásból eleresztett könyökütést) húzott elő a tarsolyából. Eddig meccseivel ellentétben azonban nem tudta megfordítani a meccset; energiája a negyedik menetre elpárolgott. Holloway elképesztő iramot diktált, Ortega a testütések alatt görnyedve igyekezett fogásokba és földrevitelekbe menekülni, de már nem volt sem lendülete, sem ereje. Végül a kihívó annyi ütést kapott, (a meccs alatt összesen 235-öt), hogy orra, szeme, szája teljesen felpüffedt.

 A torontói gálán egyébként nagyon változatos műsort raktak össze; a brazil félnehézsúlyú Thiago Santos egy kompromisszummentes ütközetben KO-zta le az angol Kimi Manuwát, a kanadai Hakeem Dawodu thaiboksz-iskolát mutatott be az amerikai Kyle Bochniakon, az izlandi Gunnar Nelson egy Rám-szakadékot nyitott Alex Oliveira homlokán, hogy a pánikba esett brazilt rögtön utána befogja egy fojtásba. Volt egy női címmeccs is a megürült légsúlyú (57 kilós) bajnoki címért két nagyszerű bunyós, a kirgiz származású Valentina Sevcsenko és a szalmasúly egykori bajnoka, a lengyel Joanna Jędrzejczyk között. A meccs azonban meglehetősen egyoldalú volt, a sokkal nagyobb és erősebb Sevcsenko öt meneten keresztül ütötte szép kontra-kombinációt a réseket kereső Jędrzejczyken, és minden menetben földre tudta vinni, így nem volt kérdéses a pontozásos győzelem.

 Borítókép: Vaughn Ridley/Getty Images