Tűz és törések a tömegbukásban
További Autó-motor cikkek
-
Történelmi sikert ért el a brit Formula–4-ben versenyző Molnár Martin
- Keanu Reeves intette le a MotoGP Német Nagydíját
- Frontálisan ütközött a nyolcszoros világbajnok sztárpilóta, többen megsérültek
- Drámai utolsó körök után a Ferrari nyerte az autósport legendás viadalát
- A brit F4 magyar versenyzője először állhatott az újoncok dobogójának második fokára
Hárman buktak a Német GP 9. körében vasárnap, amikor Randy De Puniet elesett, és a pálya közepén maradt mootorját Aleix Espargaro és Alvaro Bautista sem tudta kikerülni.
Mindkét spanyol ráment a gépre, és a levegőbe repült, miközben a Honda kigyulladt. Francia pilótája saját esését megúszta volna sérülés nélkül, csakhogy amikor földet ért, az érkező Mika Kallio elütötte, épp lábszáránál kapta el: kettős lábtörés, műtét, legalább egy hónap pihenő.
De Puniet sérülése hasonló Valentino Rossiéhoz, de nem nyílt, így felépüléséhez kevesebb idő kell. Az olasz hat hét után épp vasárnap versenyzett újra.
Espargarónak egyik csigolyája tört el, lehet, hogy a hétvégi Amerikai GP-t ki kell hagynia.
A sachsenringi futamot leállították, mivel De Puniet motorja ki is gyulladt, benzin folyt a pályára. Az újraindított versenyt Dani Pedrosa nyerte Jorge Lorenzo és a Valentino Rossit az utolsó kanyarban visszaelőző Casey Stoner előtt.