Anyád, a szúnyogok: másodperccekkel korábban ugrott ki startnál a MotoGP-n
Jorge Lorenzo világbajnok motorversenyző minden idők egyik legvicesebb kiugrását mutatta be az AustinGP rajtjánál. Nem arról volt szó, hogy Lorenzón kívül mindenki más lefagyott és elveszítette reflexeit, hanem a spanyol motoros másodpercekkel a zöld lámpa felvillanása előtt startolt el, mikor a többiek, érthetően, még meg sem moccantak.
Lorenzo magyarázattal is szolgált: „Amikor a rajtrácsra értem, túl sok szúnyog volt a sisakomon, ezért felnyitottam az ellenzőmet, ez egy kicsit megzavart, nem tudtam koncentrálni. Amikor megláttam a piros lámpát, azt hittem, hogy ez már a start, kinyomtam a kuplungot, és kilőttem. Nagy hiba volt, talán karrierem legnagyobbja."
Lorenzo nem tehetett mást, ha már elöl volt, meghúzta az első kört, hogy minél kisebb hátránya legyen. A kiugrás miatt büntetést kapott, ki kellett mennie a boxba. Ezt meg is tette az első kör végén, és ezután próbált meg felzárkózni. Nem sikerült neki, csak tizedik lett.
A rajtnál elkövetett hibája az egész versenyzésére kihatott. „Nehéz volt nyugodtnak maradni, és nem stresszelni és megőrülni. Az utolsó kanyarban a hátsó kerekemmel a füvet is megkaptam. Minden zavarodottság a rajt miatt jött, nem tudtam a maximumot motorozni, ideges voltam a fékezésekkel, mire megnyugodtam, addigra már az abroncs volt túl rossz."
A yamahásnak eddig nem alakult túl jól a szezonja, a katari GP-t nem tudta befejezni, mert már az első körben bukott. Csak hat pontja van, az Austinban is nyerő Márqueznek pedig már 50.