Gyorshajtás miatt bukta a Dakar első helyét

2015.01.05. 11:02

Nem vette figyelembe a sebességkorlátozást, ami az első helyébe került Nasszer al-Attijahnak, aki megnyerte a vasárnapi első szakaszt az autósok között a Dél-Amerikában zajló Dakar-ralin, írja az MTI.

A 2011-ben győztes katari pilóta Minijével 68 kilométeres óránkénti sebességgel haladt egy olyan helyen, ahol 50 kilométer/óra volt a megengedett - emiatt utólag 200 euróra bírságolták, kétperces időbüntetést is kapott, és ezzel az élről visszacsúszott a hetedik helyre. A nyitó etapot így a szintén Minivel versenyző argentin Orlando Terranova nyerte.

A tavalyi bajnoknak, a spanyol Nani Romának is nagyon balszerencsésen indult a mostani verseny, egy defekt után a szervizkamionnak kellett a célba vontatnia a Minijét, és máris 6:10 órás hátrányba került.

Az idei, 36. Dakar Buenos Airesből rajtolt, és a cél - miután a mezőny Chilén és Bolívián is keresztülhalad - ugyancsak az argentin fővárosban lesz január 17-én. Az autósokra több mint 9000 kilométer vár, ebből 4578 a mért szakasz.