Ivett, Frida
6 °C
16 °C

Michelisz futamgyőztes Japánban

2016.09.04. 09:23

Michelisz Norbert a gyári Hondával megszerezte első futamgyőzelmét a túraautó-világbajnokság Japán futamán.

Nagyszerű rajt után az elsőként fordult az első kanyarra, csak Robert Huff tudta vele tartani a lépést az elején. De csak az elején.

Michelisz fokozatosan növelte az előnyét és végül rajt-cél győzelmet aratott. A második Robert Huff lett, míg a harmadik helyen a portugál Tiago Monteiro ért a célba.

„Szinte hihetetlen, hogy sikerült, mert nagyon hosszú idő telt el a legutóbbi győzelmem óta" –nyilatkozta Michelisz. – A rajt volt a kulcs. Köszönöm a csapatnak és a csapattársaknak, hogy tehermentesíteni tudtak a rajt után. A stabilitásunknak köszönhetően el is hoztuk az első három helyet. A mérnökömmel tartottuk a kapcsolatot a futam közben, tudtam, hogy a verseny közepét meg kell nyomni, és ez elég is volt a sikerhez."

Michelisz eddig hatszor állt a dobogón a gyári Hondával és ez volt az első győzelme. Motegiben 2013 után tudott ismét a dobogó legfelső fokára állni, pályafutása ötödik futamgyőzelme volt. 

A második futamot a 10. helyről kezdte és végül a nyolcadik helyen ért a célba. A világbajnoki pontversenyben Michelisz az ötödik helyen áll.