Két túraautós is kómában a brit tömegbaleset után
Hatalmas tömegbaleset miatt kellett megszakítani szombaton a BTCC, vagyis a brit túraautó-bajnokság időmérőjét a Croft versenypályán, az óriási esőben 12 autó csapódott egymásba, két versenyző pedig olyan súlyosan sérült, hogy mesterséges kómában tartják őket.
Luke Davenportot és Jeff Smitht úgy kellett kivágni az autóból szombaton, mindkettőt azonnal kórházba szállították, vasárnapra pedig kiderült, hogy súlyos, de nem életveszélyes sérüléseik miatt mesterséges kómában tartják őket.
Davenportnak több mellkasi sérülése van, károsodott a tüdeje, eltört a jobb lába, a csípője, a jobb karja, és agyrázkódása is van. Smith sem úszta meg jobban, mellkasi sérülései mellett komoly vállsérülése van, eltört a bal karja, és ő is agyrázkódást szenvedett.
A hatalmas esőben szinte irányíthatatlanul csúsztak ki az autók, a legnagyobb bajt épp az okozta, hogy a pálya szélén álló kocsikba fékezés nélkül csapódtak bele a többiek. A videó elején látható sárga roncs Davenport autója, a mögötte, a falnál álló kocsi pedig Smithé, ebbe csapódik bele szinte azonnal egy másik versenyző.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.