Szalay Balázs négy év kihagyás után visszatér a Dakarra

2017.10.25. 20:13

2018-ban visszatér a Dakar-ralira Szalay Balázs, aki újra Bunkoczi Lászlóval együtt vág majd neki a a világ leghosszabb és legnehezebb terepversenyének. Szalaynak ez lesz a 13. Dakarja, Bunkoczival együtt a nyolcadik – amikor közösen vágtak neki a távnak, mindig célba értek.

A jubileumi, 40. Dakar ráadásul olyan országba is elmegy, ahol még soha nem versenyzett Szalay, Bolívia lesz a 34. ország a világon, ahol rajthoz áll a magyar ralis.

Az utóbbi időben Afrikában versenyeztünk januárban, mert vonzó volt számunkra, hogy visszatértünk a gyökereinkhez, ám az, hogy a világ legjobb tereprali-versenyzői a negyvenedik Dakar-ralira készülnek, bennem is elindított valamit, és arra inspirált, hogy négy év kihagyás után visszatérjünk Dél-Amerikába – nyilatkozta a Szalay, aki külön örült annak, hogy Peruban, vagyis sivatagban is lesznek újra szakaszok. A bolíviai magaslatok is kihívást jelentenek majd, 4000 méter fölött is lesz szakasz, bár ez a dél-amerikai dakarosoknak nem újdonság, Argentína és Chile között mentek már 4726 méteren is.

Szalay szerint régen, még Afrikában némi szerencsével be lehetett férni a legjobb tíz-húsz közé, ma már ez szinte lehetetlen, „így az lehet a célunk, hogy minden nap a határainkat feszegessük, hogy kihozzuk magunkból a maximumot” – fogalmazott.

A csapat egy külsőleg és belsőleg egyaránt megújult autóval, egy Opel Crossland X típusú terepjáróval vág neki a több mint 9000 kilométeres versenytávnak.