Az autóversenyzés Street Fightere jön Micheliszéknek

2017.11.16. 14:43
Két év kihagyás után újra WTCC-futamokat rendeznek Makaóban, amit a világ talán legkeményebb pályájának tartanak. Itt van a világ egyetlen olyan kanyarja, amiben állandóan lengetik a sárga zászlót, mert két kocsi bajosan férne el egymás mellett. A tömegbalesetek és fejre állások mindennaposak. Minden pilótának van egy őrült sztorija innen, Michelisz itt szerezte első WTCC-győzelmét.

Ha körül szeretnénk írni, milyen is a makaói Guia versenypálya, leginkább azt mondhatnánk róla, hogy

  • egy kis Nordschleife (Nürburgring),
  • egy kis Monaco,
  • és mindez a Las Vegas-i Strip hangulatával és látványával vegyítve.

Hihetetlenül gyors pályáról beszélünk nagyon meredek emelkedőkkel, nulla bukótérrel – utcai pálya végig szalagkorláttal, ahol nem, kőfallal – az amúgy is rettentően szűk utakon. Nem véletlen, hogy – az Új-Zélandi Nagydíj mellett egyedüliként – Makaó úgy kapta meg a Grand Prix címet, hogy sosem rendeztek itt F1-futamot.

Ezeknek köszönhetően egyáltalán nem ritka, hogy őrült dolog történik Makaóban a különböző sorozatok versenyein. Elég csak a WTCC 2013-as versenyére gondolni, amin rögtön az első kanyar utáni balesetben nyolcan kiestek, majd az ötödik körben Felipe De Souza szállt bele a pálya szélén araszoló Tom Chiltonba, újabb tömegbalesetet okozva.

Az első bukás részben Michelisz Norbert hibája volt, aki 2010-ben itt szerezte első győzelmét a WTCC-ben, még a Zengő Motorsport pilótájaként, ezért mindig is különleges hely lesz számára. „Nagy kihívást jelentő pálya, kicsit olyan, mint a Nürburgring Nordschleife, az ilyen helyeken mindig nagyon sajátos vezetni, amit minden pilóta alig vár” – mondta a mostani verseny előtt.

Lényegében tényleg összes pilótatársa hasonlót nyilatkozott. A vb-pontversenyben még esélyes volvós, Nicky Catsburg GT-autóval versenyzett már itt, az első élményéről elismerte: viszonylag kevés helyen ülnek félve az autóba a pilóták, de itt azért nem merte elsőre úgy nyomni neki, ahogy kellett volna.

Főleg a második kanyartól, a Mandarintól tartott, amiben padlógázzal, a faltól centikre kell végigmenni. Ezzel gyűlt meg a baja egykor Tom Coronelnek is, aki még Forma-3-as pilótaként csattant nagyot, ráadásul az élről, mert úgy érezte, már elég jól ismeri a pályát, és csak a tükörbe nézett, nem előre. Nem véletlenül annyira rettegett ez a kanyar, itt volt a 2016-os GT-világkupa hírhedt balesete is, amiben Laurens Vanthoor fejre állt, majd a kocsiból kimászva mehetett a dobogóra.

Sok nagy kihívást jelentő pálya van, de egy sem annyira engesztelhetetlen, mint Makaó. Egyszerűen nincs hely hibára. Itt nincs olyan, hogy csak kicsit kapod el a falat

– mondja a Makaó-specialista Rob Huff, aki eddig nyolcszor tudott itt nyerni. Ő egyébként elég különleges módon tanulta a pályát, egyszer Tom Coronellel taxizgatták végig Makaót, két órán keresztül, hajnali kettőtől, hogy megismerjék a vonalvezetést.

33689444365 0f7d8d5dc3 b
Fotó: FIA WTCC

A Mandarin mellett a pálya másik emlékezetes kanyarja a Melco,

az egyetlen kanyar a világon, amiben folyamatosan lengetik a sárga zászlót, azaz előzni tilos.

A kanyar ugyanis csak hét méter széles, utána a miniegyenes még sokkal keskenyebb, így lehetőséget sem akarnak adni arra, hogy valaki itt próbáljon előzgetni, és egy koccanással esetleg teljesen elzárja az utat.

Amikor esik, a Melco még különlegesebbé válik, bár azt a kilencszeres ralivilágbajnok Sébastian Loeb mutatta meg, hogy akár szárazon is be lehet venni ralisan a kanyart: nem nehéz kitalálni, hogy a 2014-es verseny előtt a három Citroenből melyiket vezette a francia, elég csak azt nézi, hogyan fordul be.

Esőben azért könnyebb ugyanezt megismételni, tavaly a TCR-bajnok Stefano Comini farolt be a Volkswagennel.

De hogy értsük is, miről van szó, nézzünk meg belsőkamerás felvételről egy kört – a pilótánk a háromszoros túraautó-világbajnok José María López a 2014-es hétvégéről. Érdemes hanggal nézni, és nem árt tudni, hogy az egyenesekben 240+ km/h-val száguld centikre a faltól az argentin.

Az igazi őrület persze akkor jön, amikor forgalom is van a pályán. YouTube-on keresve számtalan tömegbalesetet látni a makaói versenyekről, de talán az 1995-ös F3-as, rajt utáni a legnagyobb, ahol az első három pilóta, Jarno Trulli, Ralf Schumacher és Pedro de la Rosa mögött mindenki fennakadt. Végül Schumacher nyert a 16 kocsival újraindított, majd a sötétedés miatt újra megszakított futamon.

A GP-cím elnyerése mellett van más különlegessége is Makaónak: ez az egyetlen utcai pálya, amin autóknak és motoroknak is rendeznek versenyt. Már persze azoknak, akik el mernek indulni. Hogy a TotalCart idézzük:

a Macau GP egy nagyvárosi Man TT, ahová a Man TT és az ír utcai versenyek sztárjait hívják - akik közül sokan távol maradnak, arra hivatkozva, hogy ez még nekik is túl veszélyes.

A motorosok idén 51. alkalommal rajtolnak, rajtuk kívül egy kínai versenyautós és egy makaói túraautós széria, a GT-világkupa és az F3-világkupa mezőnye lesz még ott.

Remekül kezdett Michelisz

Magyar idő szerint csütörtök hajnalban megtartották az első szabadedzést a WTCC mezőnyének Makaóban. A viszonylag eseménytelen 45 perces gyakorláson végig az élmezőnyben volt Michelisz, a felénél az élre is állt – egyből komoly, 1,2 másodperces előnnyel –, a leintésig egyedül a Makaó-nagymenő Rob Huff tudta megközelíteni 3,5 tizedre a Hondánál 70 kilóval könnyebb Citroënnel.

A WTCC makaói hétvégéjének további programja

november 17., péntek

  • 02.15-03.00 Második szabadedzés
  • 06.25-08.10 Időmérő és MAC3 csapatidőfutam

november 18., szombat

  • 07.15-07.40 Nyitófutam, 8 kör

november 19., vasárnap

  • 03.45-04.20 Főfutam, 11 kör