Magyar pilótával indul a WTCR-ben a Zengő Motorsport
További Autó-motor cikkek
-
Hatalmas baleset miatt intették le Molnár Martin versenyét a közel-keleti F4-ben
- Magyarország legnagyobb beltéri motoros viadala minden eddiginél több show-elemmel készül
- Rémisztő balesetet szenvedett a világbajnok, kórházba kellett szállítani – videó!
- Farkas Kevin világbajnok motorversenyző csapatából célozza meg a Moto3 magyarországi futamát
- Elmentünk az eseményre, ahol elmondták, miről szól az új magyar F1-álom
2018-ban is a legmagasabb szintű túraautó-bajnokságban folytatja a Zengő Motorsport, amely nyolc év WTCC-szereplés után ott lesz a túraautó-vb és a TCR International Series összeolvadásából létrejött túraautó-világkupában (WTCR).
A csapat hétfői bejelentése leleplezte az egyik pilótát is – a tavaly Zengő Motorsporttal a túraautó-Eb-n induló 23 éves Nagy Norbert vezeti az egyik SEAT Cuprát.
Nagy tavaly az összes Eb-futamon indulva végül ezüstérmes lett, javítva 2016-os bronzérmes szereplésén. 2016-ban és 2017-ben is SEAT Leónnal versenyzett, ennek a 2018-as fejlesztésű változatát nevezte át a spanyol gyártó Cuprának, tehát Nagy számára ismert típusról van szó.
A csapat másik pilótáját még a héten bejelentik – erre valószínűleg legkésőbb szerdán, a WTCR 2018-as barcelonai szezonnyitó médiaeseményén sor kerül.
![03717012 0687 -800x533](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1972/19729/197294/19729421_61a174a9136ca967494bd532329d50ab_wm.jpg)
Nem sok kiadó hely maradt
A Zengő Motorsport hétfői bejelentése után 24-25 hely kelt el a WTCR 26 főben maximalizált mezőnyéből. Amennyiben a Münnich Motorsport a korábbi hírekkel ellentétben mégsem három autóval indul a szezonban, még egy kétcsapatos autónak lesz hely, de ha a németek három Hondát vetnek be, valamelyik csapat háromkocsisra bővülhet, a szervezők ugyanis korábban azt mondták, mind a 26 induló helyet betöltötték.
Csapat | Autó | Pilóta | 2017-es sorozat |
BRC Racing | Hyundai i30 N | Michelisz Norbert | WTCC |
BRC Racing | Hyundai i30 N | Gabriele Tarquini | - |
Boutsen Ginion Racing | Honda Civic Type R | Tom Coronel | WTCC |
Boutsen Ginion Racing | Honda Civic Type R | Tiago Monteiro | WTCC |
Campos Racing | SEAT León Cupra | John Filippi | WTCC |
Campos Racing | SEAT León Cupra | Pepe Oriola | TCR |
Comtoyou Racing | Audi RS3 LMS | Nathanaël Berthon | ELMS |
Comtoyou Racing | Audi RS3 LMS | Denis Dupont | TCR Benelux |
Comtoyou Racing | Audi RS3 LMS | Aurélien Panis | WTCC/TCR |
Comtoyou Racing | Audi RS3 LMS | Frédéric Vervisch | TCR |
DG Sport Compétition | Peugeot 308 TCR | Aurélien Comte | TCR Benelux |
DG Sport Compétition | Peugeot 308 TCR | Mat'o Homola | TCR |
Münnich Motorsport | Honda Civic Type R | Yann Ehrlacher | WTCC |
Münnich Motorsport | Honda Civic Type R | Esteban Guerrieri | WTCC |
Münnich Motorsport | Honda Civic Type R | ?? | ?? |
Romeo Ferraris | Alfa Romeo Giulietta | Fabrizio Giovanardi | - |
Romeo Ferraris | Alfa Romeo Giulietta | Gianni Morbidelli | TCR |
Sébastien Loeb Racing | Volkswagen Golf GTI | Mehdi Bennani | WTCC |
Sébastien Loeb Racing | Volkswagen Golf GTI | Rob Huff | WTCC/TCR |
Team WRT | Audi RS3 LMS | Gordon Shedden | BTCC |
Team WRT | Audi RS3 LMS | Jean-Karl Vernay | TCR |
Yvan Muller Racing | Hyundai i30 N | Thed Björk | WTCC |
Yvan Muller Racing | Hyundai i30 N | Yvan Muller | - |
Zengő Motorsport | SEAT León Cupra | Nagy Norbert | ETCC |
Zengő Motorsport | SEAT León Cupra | ? | ? |
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Egy megvan: női jégkorong-válogatottunk Szlovákia legyőzésével kezdte az olimpiai selejtezőt
Történelmi bravúr reményében utaztak Bremerhavenbe a magyarok.
február 6., 18:38
- Sport
Tizenöt-húsz fős lehet a magyar csapat az egy év múlva kezdődő téli olimpián
A MOB-elnök üdvözölné néhány „indoor” sportág átkerülését a nyári programból.
február 6., 17:10
- Sport
Egyedülálló bravúr a honi televíziózásban, csattanó a 2026-os budapesti BL-döntő
Valamennyi eddigi BEK- és BL-döntőt bemutatja a Sport TV, az első négyet összefoglaló formájában.
február 6., 18:02
- Mindeközben
Alekosz ingyen kap több mint 1 milliós fogsort: „Nemzetközi sztár vagyok, a fogazatom minőségének is nemzetközinek kell lennie”
4 órája
- Címlapon
Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája
Szakértők szerint kezd visszatérni a hit a gazdaságban.
2 órája
- Sport
Mbappéra nézve kellemetlen kijelentést tett a PSG edzője
A világbajnok támadó tavaly igazolt a Real Madridhoz.
február 6., 16:45
- Sport
Magyarország legnagyobb beltéri motoros viadala minden eddiginél több show-elemmel készül
A telt házas MVM Dome-ban több magyar versenyző is porondra lép.
február 6., 16:29
- Sport
Átgázolt a finneken, életben tartotta Európa-bajnoki reményeit a női kosárválogatott
Harminc ponttal sikerült a rivális fölé kerekedni.
február 6., 19:56
- Sport
Itt a vége! A Real Madrid legendája bejelentette a visszavonulását
Úgy fogalmazott, hogy még nagyon sokat szeretne adni szeretett sportágának – de már nem játékosként.
február 6., 17:48
- Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese
Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.
3 órája
- Sport
Szoboszlai beköszönt a Spurs ellen, Ligakupa-döntőben a Liverpool
Ugyan a középpályás első találatát nem adták meg, a vörösök így is magabiztosan masíroztak a fináléba.
február 6., 22:42
- Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat
Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.
4 órája
- Címlapon
A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten
Első körben három kerületben vált ismertté a dátum.
59 perce
- Címlapon
Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete
A nemzetközileg elismert urológus 600 ezer és egymillió forint közötti összeget kért a betegektől.
6 órája
- Címlapon
Milliomosok klubja a BME-n – a magyar átlagbér kétszeresét keresik ezek a pályakezdők
Itt a teljes lista.
3 órája
- Sport
Sallai Roland megsérült, egyelőre nem tudni, mennyit kell kihagyjon
Edzésen történt a baj.
február 6., 23:35
- Mindeközben
Óriásit bakizott a TikTokon Dárdai Blanka, véletlenül kiposztolt valamit, amit nagyon nem akart
6 órája
- Mindeközben
Vomberg Frigyes a Séfek séfe új zsűritagjáról: „Ő húzza meg a határt, hogy meddig mehetünk el"
7 órája
- Címlapon
„Gyakorlatilag megadta magát Putyinnak” – kritikusává vált egykori szövetségese bírálta Trumpot
15 órája
- Címlapon
Lehengerlő kezdés után kihúzta a Fradi, így az El-nyolcaddöntő kapujába ért
Varga Barnabás viszont eltiltás miatt lemarad a visszavágóról.
29 perce
- Mindeközben
Nemcsák Károly megtisztítaná a szakmát a gátlástalan celebektől: „Művésznek mondja magát két nap múlva”
8 órája
- Sport
Szoboszlaival rohamoz a szezon első döntőjéért a Liverpool
A vörösöknek egygólos hátrányt kell ledolgozniuk a Tottenham ellen.
február 6., 20:08
- Sport
Szoboszlai Dominik lehengerlő játékát és pazar gólját nagyra értékeli az angol média
Hivatalosan is ő kapta a Meccs embere trófeát.
február 7., 06:29
- Sport
Szoboszlaiékat sem hagyja hidegen a hétvégét meghatározó amerikai őrület
A magyar válogatott csapatkapitánya és Mohamed Szalah ellentétes oldalra keveredett.
február 6., 12:25
- Sport
Már megy az üzengetés Szoboszlai és Szűcs között
Különleges hétvége előtt állnak.
február 6., 10:17
- Sport
Hosszú Katinka: Párizs mint cél egyáltalán nem dac volt
A visszavonulását január elején bejelentő sportolónő a döntés óta először adott hosszabb televíziós interjút.
február 6., 11:48
- Címlapon
Johnny Depp választotta ki egy szerepre a népszerű magyar színésznőt
Csoma Judit a sors ajándékának tekinti, hogy ő kapta a Modi egyik szerepét.
2 órája
- Sport
Hengerelésnek indult, végül csak a 93. percben dőlt el a Real Madrid kupamérkőzése
Ha csütörtök este győz, az FC Barcelona lehet az elődöntős ellenfél.
február 6., 09:18
- Címlapon
Óriási felfedezés: a vírusok hangokat adnak ki
Hatalmas segítség lehet, ugyanis új gyógyszerek fejlesztéséhez vezethet.
20 perce
- Sport
Budapest világbajnoka csodálja, hogy olimpiai bronzérmes példaképe nem roppant össze
Sárkány Zalántól közös fotót kért az amerikai séf.
február 6., 10:09
- Mindeközben
Ilyenre még nem volt példa, szokatlan felajánlással szerzett régiséget Fejes Tamás a Kincsvadászokban
10 órája
- Címlapon
Brüsszel elesett, káosz szélén Európa fővárosa
A belga repterek csütörtökön egyáltalán nem fogadnak és indítanak repülőgépeket, de ez csak a jéghegy csúcsa.
9 órája