Először menthetett életet a fejvédő glória

2018.05.14. 20:20

A Forma-1-ben, Forma-2-ben, illetve a következő idénytől a Forma-E-ben is bevezetett fejvédő bukókeret talán először került komolyan éles bevetésbe, amióta rendszeresítették a versenyautókra, a hétvégén a barcelonai F2-futamon ugyanis egy komplett autót kellett megtartania.

A Spanyol Nagydíj betétfutamaként versenyző F2-esek második futamán akadt össze a második körben két japán pilóta, a BWT Ardennél versenyző Fukuzumi Nirei, és a Russian Time-versenyző Makino Tadaszuke – olyan szerencsétlenül ütköztek, hogy Fukuzumi kocsija felugrott Makinóéra, a hátsó részével, vagyis a motor miatt súlyosabb felével végigcsúszott annak tetején, majd mindketten a gumifalig csúsztak.

Fukuzumi és Makino F2-es balesete

A közvetítésben nem kapták el jól az esetet, csak egy távoli belsőkamerás szöget tudtak mutatni a balesetről, a Makino kocsiján okozott károkból viszont jól látszik, mekkora munkát végzett a fejvédő bukókeret, aminek tetején nem sok festék maradt. Ha az nincs ott, a japán fejére esett volna a másik kocsi.

Érthető módon a fejvédő fontosságáról beszélt az eset után maga Makino is, aki eleinte nem rajongott a bukókeretért. „Amikor először teszteltem a kocsit, úgy éreztem, hogy a Glória nem jó megoldás, mert akadályoz a kilátásban, de ma megmentette az életem” – mondta az Autosportnak a verseny után. A japán arról beszélt, hogy pontosan nem is látta, mi történt, csak abban biztos, hogy ha nincs ott fejvédő, akkor honfitársa kereke őt találta volna fejbe.

Az eset pontos körülményeit, illetve azt, hogy mennyit segített a Glória, ki fogja vizsgálni a Nemzetközi Automobil Szövetség, közölte az F2-es versenyigazgató, Charlie Whiting.