Jolán
2 °C
4 °C

Civilizálatlanul viselkedett, elmeszelték a Haas tehetségét

2018.07.09. 18:53

Két versenyhétvégére, vagyis összesen négy futamra szóló eltiltást kapott Santino Ferrucci, a Haas F1-csapat teszt- és fejlesztőpilótája, aki jelenleg a Forma-2-ben versenyez, miután szándékosan nekiment a levezetőkörön csaját csapattársának, Arjun Maininek.

Az amerikai versenyző, aki 2016 óta a Haas istálló tagja is, a brit F2-es versenyhétvége vasárnapi sprintversenyén vesztette el a fejét. Előbb a futamon leszorította a pályáról Mainit, ami miatt később ki is zárták a futamról, majd a leintés után szándékosan nekiment csapattársának. Ezért az eltiltás mellett még 60 ezer eurós büntetést is kapott. Korábban a szombati futamon is ütköztek, akkor időbüntetést kapott Ferrucci Maini leszorításáért.

Emellett kapott még egy büntetést, ugyanis fél kezén kesztyű nélkül vezetett a paddockban, ami szabálytalan, a nem kesztyűs kezében pedig egy telefont tartott, ami szintén tilos, ezért 6 ezer eurós büntetést adtak neki.

Ferrucci csapata, a Trident sportszerűtlennek és civilizálatlannak minősítette a pilóta viselkedését. Az amerikai versenyző az F2 hungaroringi és spái versenyeit hagyja majd ki, írja az Autosport.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?