Máté, Mirella
14 °C
30 °C

Dupla magyar futamgyőzelem Assenben

2018-2018 Assen Friday---2018 Assen, 09 Attila Tassi 16
2018.08.19. 11:28

A szombati után a vasárnapi futamon is magyar siker született a TCR Európa-kupa asseni hétvégéjén, Nagy Dániel futamgyőzelme után Tassi Attila tudott nyerni a fordított rajtrácsos futamon.

Ráadásul nem is akárhogy: az ötödik helyről induló pilóta remekül kapta el a rajtot, a második körben pedig már az élre is állt. Akkora volt a tempókülönbsége az előtte haladókhoz képest, hogy még kemény előzésre sem volt szükség, egyszerűen elment Stian Paulsen és Mikel Azcona Curpája mellett is.

Eközben a hetedik helyről induló Nagy Dániel már a harmadik körben kiesett, az egyes kanyarban állt meg a Hyundaijal, be is küldték miatta a biztonsági autót. Ez a versenynek és Tassinak is elég rosszul jött, Tassinak azért, mert ekkorra 1,7 másodperces előnyt harcolt ki magának, a versenynek pedig azért, mert a 23 perc plusz 1 kör lebonyolítás miatt elég sok értékes percet vesztettek a versenyzők. Nagy kiesése azért is drámai volt az ő szempontjából, mert a bajnoki pontversenyben vele megosztott második helyen álló Mikel Azcona gyorsan a második helyig küzdötte fel magát, és az összetettben vezető Dusan Borkovic is felzárkózott az élmezőnyhöz.

Amikor újraindul az igazi verseny, már csak bő 11 perc volt hátra. Tassi jól lépett oda a gáznak a rajtnál, és gyorsan maga mögött hagyta újra Azconát, aki nem adta fel, és a 10. körre újra viszonylag közel került a Hell Energy Racing with KCMG magyar pilótájához, de veszélyt nem tudott rá jelenteni. Mögöttük viszont volt izgalom, Stian Paulsen hosszú körökön át rendre visszaverte Dusan Borkovic támadásait, de a szerb végül a 11. körben be tudott vágni a norvég elé, aki azért még egy helyet vesztette a leintésig Stefano Cominivel szemben.

Tassi Attila nagyon simán nyerte a futamot, dupla magyar futamgyőzelmet hozva Assenben,

mögötte Azcona és Borkovic lettek még dobogósok, de mivel az előzgetések után több pilóta ellen is vizsgálatot indítottak vélhetően kanyarlevágás miatt, de végül mind megúszták büntetés nélkül. Francisco Abreu viszont nem volt ilyen szerencsés, egy nem részletezett technikai eltérés miatt kizárták a második versenyből, de sokat ez sem változtatott a végeredményen, hiszen a portugált a 14. helyről szórták ki.

Az asseni hétvége után Borkovic vezeti az összetettet 134 ponttal, mögötte Azcona jön 132-vel, majd a második futamon kieső Nagy Dániel 114-gyel, Tassi pedig már a negyedik a hétvégén gyűjtött 35 pontjának köszönhetően, neki 95 pontja van. A csapatversenyben a Target Competition nagyon elhúzott (233 pont), a második helyért viszont hatalmas a verseny három csapat, a 169 ponttal álló Hell Energy Racing with KCMG, a 165 pontos PCR Sport  és az öt hétvége után 159 pontot gyűjtő M1RA között.

A bajnokság szeptember 22-23-án folytatódik a hatodik, utolsó előtti hétvégével Monzában.

A TCR Európa-kupa asseni fordított rajtrácsos futamának végeredménye

Helyezés Rajtszám Pilóta Csapat Autó Különbség
1. 9 Tassi Attila Hell Energy Racing with KCMG Honda Civic Type R FK8 TCR 13 kör
2. 25 Mikel Azcona PCR Sport Cupra León TCR +1,053 mp  
3. 62 Dusan Borkovic Target Competition Hyundai i30 N TCR +6,867  
4. 42 Stefano Comini Autodis Racing by THX Honda Civic Type R FK8 TCR +12,093  
5. 34 Stian Paulsen Stian Paulsen Racing Cupra León TCR +13,444  
6. 94 Kris Richard Target Competition Hyundai i30 N TCR +13,787  
7. 69 Jean-Karl Vernay Leopard Lukoil Team Audi RS 3 LMS +13,977  
8. 88 Maxime Potty Comtoyou Racing Volkswagen Golf GTI TCR +15,267  
9. 11 Jens Reno Möller Reno Racing Honda Civic Type R FK8 TCR +15,421  
10. 8 Reece Barr Target Competition Hyundai i30 N TCR +16,094  
11. 4 Julien Briché JSB Compétition Peugeot 308 TCR +16,550  
12. 15 Peter Terting Autodis Racing by Piro Sports Hyundai i30 N TCR +17,076  
13. 14 Loris Cencetti Autodis Racing by THX Honda Civic Type R FK8 TCR +20,951  
14. 10 Viktor Davidovszki PSS Racing Team Honda Civic Type R FK8 TCR +24,724  
15. 35 Munkong Sathienthirakul Monlau Competición Cupra León TCR +25,711  
16. 63 Giovanni Altoé Pit Lane Competizioni Audi RS 3 LMS DSG +34,553  
17. 21 Marie Baus-Coppens JSB Compétition Cupra León TCR DSG +36,951  
Kiesett 38 Danny Kroes PCR Sport Cupra León TCR +5 kör  
Kiesett 999 Nagy Dániel M1RA Hyundai i30 N TCR +11 kör  
Kiesett 7 Igor Sztefanovszki LPR Stefanovski Racing Team Hyundai i30 N TCR +12 kör  
Kiesett 99 Josh Files Hell Energy Racing with KCMG Honda Civic Type R FK8 TCR +12 kör  
Kizárták 23 Francisco Abreu Sports&You Peugeot 308 TCR -