Ödön
1 °C
11 °C

Öt év után nyert rali-vb-futamot Loeb

2018.10.29. 11:28

Sebastien Loeb 44 évesen is Sebastien Loeb, ez derült ki vasárnap, a Spanyol Rali befutóján: a kilencszeres világbajnok ralis megnyerte 79. rali-vb-futamát.

A Citroen-pilóta alig 8 másodperc előnnyel ment neki az utolsó két szakasznak, és mivel 2,9-et megtartott belőle, győzött. Nagy riválisát, Sebastien Ogier-t szorította a második helyre.

Loeb 2012-ben felyezte be a folyamatos versenyzést a vb-n, az volt az utolsó teljes éve. Természetesen világbajnokként zárt, zsinórban kilencedik címével. Azóta évente csak pár futamon ült a Citroenbe, 2013-ban négyszer, 2015-ben egyszer, idén háromszor indult.

Nyolc beugrásából háromszor lett első, legutóbb 2013 májusában, Argentínában.

Mióta az állandó versenyzéssel felhagyott, az összes vébét Ogier nyerte meg, ötnél jár zsinórban, és idén is favorittá vált, ugyanis a hétvégén átvette a vezetést a pontversenyben. Igaz, csak három ponttal veri Thierry Neuville-t az utolsó rali előtt, és Ausztráliában lesz még matematikailag esélye a harmadik Ott Tanaknak is, ő 23 ponttal van lemaradva. Az Ausztrál Ralit alig két hét múlva rendezik.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?