Kizárták az egykori Dakar-győztest, mert nem segített az elütött szurkolónak

2019.01.13. 09:15

Kizárták a Dakarról, a verseny egyik korábbi győztesét, az orosz Andrej Karginovot, mert nem állt meg azután, hogy elütött egy nézőt. 

Karginov 2014-ben nyert a Kamazzal a kamionosok között, és most is jól állt, harmadik volt a kategóriájában, két szakaszgyőzelmet is szerzett már idén. A szombati pihenőnap után azonban nem folytathatja a versenyt. 

A Kamaz pilótája a pénteki szakaszon ráhajtott egy dél-afrikai néző lábára, akinek eltört a combcsontja. Karginov a baleset után nem állt meg megnézni, hogy mi történt a szurkolóval, ezért döntött a kizárás mellett a zsűri.

A Kamaz csapatvezetője, Vlagyimir Sagin azt nyilatkozta, hogy Karginov azért nem segített, mert nem is észlelte a balesetet. A szurkolók egy biztosítatlan területen várakoztak, amikor megérkezett a kamionos. Az öt néző közül négy még időben elugrott, az ötödik lába került a kamion hátsó kereke alá. Sagin azt mondta, hogy mivel ez egy lejtőn történt, a pilóta a visszapillantó tükörből sem látta az esetet, mert abban csak az eget meg a környező hegycsúcsokat látta. 

A sérült szurkolót az arequipai kórházba szállították.