Orsolya
11 °C
26 °C
Index - In English In English Eng

Értelmetlen baleset vett el fontos pontokat Michelisz pilótájától

2019.09.21. 18:06

A rajtnál, illetve az első körön történt két baleset miatt a verseny nagyjából felét a safety car mögött vesztegelve töltötte a mezőny a TCR Európa-kupa első barcelonai futamán – versenyzésre rendelkezésre álló 23 percből csak 11 maradt, mire a biztonsági autó elhagyta a pályát, így a rajtot leszámítva csak a futam második felében jöttek az izgalmak.

Ekkorra már a Peugeot-t vezető Julen Briché vezetett, aki jól kapta el a rajtot, és az élre ugorva megállíthatatlan volt, és simán meg is nyerte a futamot, a szezonban negyedik sikerét aratva – legalábbis a pályán, később ugyanis büntetéssel bukta a győzelmét.

Az időmérőn büntetés miatt bosszankodó M1RA-pilóta, Luca Engstler a futamon sem volt szerencsés: egy teljesen értelmetlen manőver miatt esett ki pontszerző helyről, amikor a már áthajtásos büntetést kapó Jimmy Clairet oldalról belement, és eltörte a bal első felfüggesztését a pályára épp visszatérő németnek. A baleset pillanatában Engstler a 8. helyen volt, de egy másik büntetés miatt még egy helyet lépett volna előre.

Ez a büntetés szintén egy Peugeot-versenyzőé volt. Jimmy Clairet testvéréhez, Teddyhez hasonlóan a rajtnál vétett valamit, mindketten áthajtásos büntetést kaptak, de ezzel még nem volt vége a büntetések sorának: az első négy helyen záró pilótából a második Josh Files áthajtásos büntetést kapott, amiért méterekkel elnézte a rajthelyét, míg a futamgyőztes Briché, a harmadik Andreas Bäckman és a negyedik Santiago Urrutia ellen bemozdulás, vagy rossz rajtpozíció miatt indult vizsgálat, így a sorrend a leintés után is változott. Files nem töltötte le a büntetést, így 30 másodpercet kapott a versenyidejére, amivel a 2. helyről azonnal a pontszerző zónán kívülre került.

Screenshotter--2019BarcelonaTCREuropeRound11-29’40”

A top 3-ból vizsgálatban érintett Briché, A. Bäckman, Urritia hármasból utóbbi légezhetett fel legkorábban, ő 5 másodperc büntetést kapott, amiért bemozdult a rajtnál, de ezzel megtartotta harmadik helyét. Hasonló büntetést kapott az eredeti győztes Briché, ő viszont elbukta ezzel a futamgyőzelmet, amit Andreas Bäckman örökölt meg, és mivel őt végül nem büntették, szezonbeli első győzelmét szerezte. Hátrébb a 16. helyen intették le Szabó Zsolt Dávidot a M1RA egyik Hyundaiával. Előtte végzett a mezőny másik pilótája, Tenke Tamás, aki 15 helyet javítva a 12. helyen ért célba a Zengő Motorsport Cuprájával.

Folytatás vasárnap 12.30-tól, egy remélhetőleg kevéssé kaotikus futammal.