Emil, Csanád
9 °C
22 °C
Index - In English In English Eng

Pirosabb lesz Michelisz 2020-as WTCR-autója

2020.03.30. 10:27

Röviddel a túraautó-világkupa 2020-as szezonjára nevezett csapatleosztás után a kocsifestéseket is bemutatta a Hyundai Motorsport, így még márciusban kiderült, milyen autóban is ülhet majd a WTCR címvédője, Michelisz Norbert.

Azzal, hogy a dél-koreai márka kicsit bontott a 2019-ben látott csapatstruktúrán, és egy gyári, illetve egy félgyárinak mondható támogatású csapatból rakta össze a négy autóját, élesebb elkülönülés kellett a színekben a két csapat között. Érdekes, hogy pont nem a hivatalosan erősebb gyári hátteret kapó Engstler Hyundai N Liqui Moly Racing Team kapott módosított dizájnt, ők nagyjából a 2019-es festést, egyben a Hyundai ralicsapatának festését követik Luca Engstler és Nicky Catsburg kocsijával.

Michelisz Norbert és a csapattárs Gabriele Tarquini autója – nagyban a pozícióján erősítő szponzor, a Lukoil szerepvállalása miatt – drasztikusabb módosításon esett át, a sötétkék színek helyére inkább piros került, és az autó alapszínét képző, a Hyundai által csak Performance Blue-nak (teljesítmény kék) nevezett színből is több van.

A Hyundai bemutatta a pilóták versenyoverallját is:

A szezon a koronavírus-helyzet miatti többszöri halasztás után jelenleg a tervek szerint június 6-7-én, a Slovakia Ringen indulna majd. A Hyundai négy pilótája mellett eddig négy Honda-versenyzőt, Tassi Attilát, Tiago Monteirót, Néstor Girolamit és Esteban Guerrierit, illetve két Cyan Racing-versenyzőt, Yvan Mullert és Yann Ehrlacher-t jelentettek be eddig a Comtoyou Racingnél induló Tom Coronel mellett. A Cyan várhatóan 2019-hez hasonlóan négy autóval indul majd, míg a belga Comtoyou papíron három audis csapattárssal bővül majd Coronel mellett.