Feljelentették a paralimpiai bizottság elnökét
Feljelentették Gömöri Zsoltot, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnökét az ügyészségen (Központi Nyomozó Főügyészség). A parasportolók azt szeretnék elérni, hogy vizsgálják ki, szabályszerűen működött-e az MPB Gömöri elnökletével, és hogy mi alapján osztották fel a szponzori pénzeket és az állami támogatásokat.
Információink szerint 46 parasportoló és 2 edző írta alá a feljelentést. A feljelentésben azt írják, alapos a gyanú, hogy pénzügyi visszaélések történtek. Sikkasztásról, hűtlen kezelésről is szó lehet. Azt is állítják, hogy Gömöri az általa szerzett szponzori pénzekből jutalékot folyosított magának, vagy érdekeltségébe tartozó cégeknek.
Gömöriről a múlt héten derült ki, hogy a saját háza végtörlesztéséhez az MPB-től hárommillió forintost támogatást vett fel, amit a botrány kirobbanása után végül visszafizetett, de az elnököt más pénzügyi manőverek miatt is támadták.
A Balaton Reál Kft., amelynek egyik tulajdonosa Gömöri, és az MPB között tízmillió forintos üzleti kapcsolat volt, aztán a kft. nevén lévő kisbusz ellopása után az MPB kártérítésként 3 milliót számlázott ki. A rendőrségi jegyzőkönyv szerint 1,5 milliót ért.
A múlt héten a parasportolók egy csoportja lemondásra szólította fel Gömörit, mert szerintük az elnök nem képes hitelesen képviselni az érdekeiket, és félő, hogy miatta maradnak távol a szponzorok a sportágtól. Petíciójukban ügyészségi, számvevőszéki és MOB-vizsgálatot is kértek.