Inkorrekt oroszokkal sakkozunk az olimpián
További Sakk cikkek
- Portisch Lajos: Erre az eredményre nem lehetünk büszkék
- Erre a döntésre senki sem számított a budapesti FIDE-közgyűlésen
- A legjobb magyar férficsapat remizett, a női győzött
- Botrány a budapesti sakkolimpián: az oroszok visszakövetelik a pénzeket minden idők legjobbjától
- Gledura Benjamin sikere győzelmet ért a sakkolimpián a két éve ezüstérmes örmények ellen
Magyar idő szerint kedd délelőtt kezdődik az oroszországi Hanti Manszijszkban a sakkolimpia.
A férfi válogatottat az Élő-pontok alapján előzetesen a holt versenyes ötödik helyre rangsorolták - két orosz, az ukrán és a kínai válogatott van előttünk, az örmények velünk azonos értéket képviselnek -, a nőket a kilencedikre.
„Előre tiltakozni kellett volna, hogy két orosz csapat szerepel. Talán még a helyszínen sem késő összefogniuk a résztvevőknek. Az oroszok annyira felbátorodtak a lépésükön, hogy az utolsó napokban még egy harmadikat is beneveztek. Az első, a negyedik hely az övék a rangsorban, de a harmadik számú csapat is a tizenkilencedik. Inkorrektek voltak, különösen, ha a végén a kettes számú csapat pontokat fog elvenni olyanoktól, akik a dobogóért állnak harcban. Akaratlanul is egymást segítik. Simán előfordulhat, hogy két orosz csapat lesz a dobogón, korábban ilyen esetekben a második eredménye nem számított. Most igen” – kezdte értékelését Kállai Gábor, korábbi szövetségi kapitány.
A szakember kiemelte, óriási szakmai siker lenne, ha a két magyar válogatott azt a pozíciót elérné, amelyikre előzetesen rangsorolták.
„A válogatottunk erősebb, mint az, amelyik nyolc éve ezüstérmet szerzett. Csakhogy eközben a világ is robbanásszerűen fejlődött, és hiába van erős csapatunk, az érem hatalmas bravúr lenne. Nem lehetetlen, de ehhez mindenkinek a maximumot, vagy talán még annál többet is kell nyújtania. És akkor még nem beszéltem a szerencséről, amelyik elengedhetetlen feltétele a jó szereplésnek.”
Kállai kifejtette, a jelenlegi lebonyolítás megsokszorozza a kapitány felelősségét, hiszen repülőrajtot kell vennünk a gyengébbek ellen, hogy a besorolásunk kedvező legyen. Elsőként Jordánia vár a magyarokra, mindegyik táblán győzni kellene ellenük.
„Tapasztalt, jó sakkozó Horváth Tamás, nyugodt, kiegyensúlyozott szakember, és jó pszichológus is, pontosan tudni fogja, kinek kell asztalhoz ülnie” – rögzítette Kállai.
A hetedik fordulótól a tizedik várhatóak a legkeményebb ellenfelek, akkor kell kimagaslóan teljesítenie a csapatnak, akkor kellene meccseket nyerni a jó csapatok ellen.
2008 óta a csapatok nem versenyzőik táblán megszerzett pontszámai alapján szerzik meg helyezéseiket. A győztes ugyanis az új szabályoknak megfelelően két pontot kap, mint korábban a futballban, míg a vesztes nullát.
A legkisebb különbségű vereség (2,5-1,5) esetén tehát a másfél pont eltűnik, ehelyett a nulla kerül az ország neve mellé. A döntetlennél értelemszerűen 1-1 pont jár.
A győzelem különbségének tehát nincs jelentősége, a végelszámolásnál nem számít, ha egy gyengébb csapatot 4-0-ra verünk.
Holt versenynél viszont az kerül előre, aki a legjobbakkal játszott, nem pedig a gyengéket magabiztosan verte.
A csapat nem túl jó előjelekkel készül, mert Lékó Péter szeretne feltöltődni, csak az olimpia miatt nem ment már most el alkotói szabadságra, és nincs kirobbanó formában.
Almási Zoltán beküzdötte magát a világ legjobb huszonöt játékosa közé, de mintha megtorpant volna az utóbbi időben. Polgár Judit sem játszott igazán jól mostanában. Berkes Ferencnek sem úgy sikerült a legutóbbi paksi verseny, ahogy azt önmagától várja. Ennek ellenére képesek arra, hogy a hatodik helyért mindvégig harcban álljanak.
A férfi csapat: Lékó Péter, Almási Zoltán, Polgár Judit, Berkes Ferenc és Balogh Csaba
A női csapat: Hoang Thanh Trang, Mádl Ildikó, Vajda Szidónia, Rudolf Anna és Gara Tícia