Polgár Judit remeklésével vertük Kínát

2010.09.24. 15:51 Módosítva: 2010.09.24. 16:19
Negyedik mérkőzését is megnyerte a magyar férfi sakkválogatott, ezúttal is Polgár Judit hozta a győzelmet, világossal nyert egy nála jobb kínai játékos ellen. A többiek remiztek, a férfiak a maximális nyolc pontot begyűjtötték. A nők 2-2-t játszottak az Egyesült Államokkal, ők veretlenek.

Az oroszországi sakkolimpia negyedik napján az előzetesen az ötödik helyen rangsorolt magyar férfi válogatott Kínát kapta, amelyiket a harmadik helyre tettek a versenyzők pontszámai alapján. Ebből adódóan nem a mieink voltak az esélyesek.

Három parti viszonylag gyorsan véget is ért, Lékó Péter árnyalattal jobb állását nem tudta megnyerni, Berkes Ferencnek is volt egy gyalogelőnye, de egy nagyon bonyolult bástyavégjátékban kellett volna érvényesíteni, és inkább biztosra ment, és belegyezett a döntetlenbe.

Almási Zoltán partijának is volt olyan része, amikor előnyösebbnek tűnt az állása, de az időzavarban ez odalett, végül döntetlent játszott.

Polgár Judit azonban egy éles változatot választott, lényegében a huszadik lépéstől kezdve a kezében tartotta a partit, a negyvenhatodik lépés után neki egy futója és két gyalogja maradt a táblán, míg riválisának négy gyalogja volt.

Innen már csak technikai kérdés volt a teljes pont megszerzése, Bu Csiang Zsi az 58. lépésben látta úgy, hogy nincs értelme a védekezésnek, mert nem tudja feltartóztatni Polgár gyalogjait, a fekete király pedig előnytelen helyzetben volt.

A negyedik győzelemmel Magyarország továbbra is hibátlan, nyolc pontos, és egy nagyon kellemetlen riválist győzött le. A hajrában ez a siker nagyon sokat érhet, de addig is kimagaslóan kell teljesítenie a csapatnak.

"Polgár nem elégedett meg azzal, hogy jót sakkozzon Bu ellen, hogy összetartsa az állását, hanem egyértelműen nyerni akart, ezért vállalt kockázatot. Fékezhetetlen győzelmi vágyához szokatlanul állnak az ellenfelek, mert a sakkban ahhoz vannak szokva, ha valaki egy lendülettel nem tud átütni, akkor csendesen a döntetlen felé halad a játszma.

Judit ellenben újraszervezte a partit, egy kifejlett futót a tizennegyedik lépésben visszatett az alapsorra, ami mellbe vágó volt elsőre, de ezzel újra generálta a feszültséget. A második nagy rohama pedig át is tört. Izgalmas és kegyetlen volt, ahogy beáldozta a bástyáját, mert az hozta a futó szabadságát, amelyik a parti kulcsmomentuma volt.

Mádl Ildikó a padlóról csapta oda az ellenfelét, Vajda majdnem mattot adott, és önmagában kuriózum, hogy 21 lépés után legyőzte amerikai ellenfelét" - értékelt Kállai Gábor, korábbi kapitány.

4. forduló, férfiak:
Magyarország-Kína 2,5-1,5
Lékó Péter-Vang Jüe (Wang Yue) döntetlen
Vang Hao (Wang Hao)-Almási Zoltán döntetlen
Polgár Judit - Pu Hsziang-cse (Bu Xiangzhi) 1-0
Li Csao P (Li Chao B)-Berkes Ferenc döntetlen
NŐK:
Magyarország-Egyesült Államok 2-2
Hoang Thanh Trang-Irina Krush 0-1
Anna Zatonskih-Mádl Ildikó 0-1
Vajda Szidónia-Tatev Abrahamyan 1-0
Sabina-Francesca Foisor-Rudolf Anna 1-0