Szombaton Polgár Sakknapot rendeznek
Negyedszer rendezik szombaton az Aquaprofit-Polgár Sakknapra, amelyen egész napos programokkal és újdonságokkal várják az érdeklődőket a kétszeres olimpiai bajnok Polgár nővérek.
A szervezők tájékoztatása szerint a rendezvény délelőtt 10 órakor kezdődik a Magyar Telekom székházában, s az első háromnegyed órában kötetlen beszélgetésre lesz lehetőség Polgár Zsuzsával, valamint testvéreivel, Zsófiával és Judittal. Ezután kezdődik többek között a 100 táblás szimultán mellett a vaksakkra Polgár Judit részvételével, és először szerepel a programok között bizalomsakk, amelyről egyelőre csak annyit árultak el a rendezők, hogy mindhárom testvér részt vesz rajta.
Mindezek mellett Polgár Zsófia sakkórát is tart, Judit és Zsuzsa pedig két külön teremben ülve játszik majd egymás ellen, miközben a lépéseket kommentálni fogják az érdeklődők számára. A rendezvény 19 óráig tart, s a tervek szerint dedikálással és közös fotózással zárul majd.