Kudarckerüléssel, kis kockázattal ez várható

A magyar sakkválogatott a kiemelési sorrend negyedik helyéről indult, végül a kilencedik helyen végzett az isztambuli sakkolimpián. Hét győzelem mellett volt egy döntetlen és három vereség.

„Nem egy nagy kudarcról beszélünk, mert ebben a lebonyolítási rendszerben és ilyen erős mezőnyben összességében lehet a kilencedik helyen végezni. Vannak azonban érdekes, szomorú és hosszú távra figyelmeztető dolgok” – kezdte értékelését Kállai Gábor kapitány.

Hozzátette, lassan húsz éve, hogy a válogatott gerince kialakult, vagyis a Lékó-Almási-Polgár hármas ennyi éve játszik együtt.

„Fantasztikus képességű, sok tapasztalattal rendelkező játékosok. A sakkhoz való hozzáállásuk, ambíciójuk, fizikai energiájuk azonban változik. Ahogy telik-múlik az idő, érződik, nem mindig teljes fényű állócsillagok. Ettől még lehet, hogy három olimpián át ott lesznek és játszanak Magyarországért” – folytatta a szakember.

Kállai kiemelte: semmilyen más sportágban sem elfogadható, hogy egy ilyen esemény előtt valamelyik játékos hét hónapon át nem játszik. Almási már az elutazás előtt utalt arra, a formája bizonytalan.

„Nem tudtam igazán hovatenni ezt a mondatot. Ennek a válogatottnak ő a motorja, az ő bizonytalansága átsugárzott a többiekre. Az utolsó, Örményország elleni partiban nem a saját, megszokott színvonalán játszott, ha valaki megnézné, hogyan építette fel az állását Movszeszjan ellen, nem hinné el, hogy róla van szó. Ha az a parti döntetlen, akkor a meccs is az, és akkor a hatodik helyen vagyunk, ami már sokkal másabb szájízt ad ennek a szereplésnek, mert az egy komoly szakmai eredmény” – fogalmazott a korábbi kapitány, aki a 2002-es ezüstnél vezette a csapatot. (Ha döntetlen az örmény meccs, akkor az oroszok nyerik a tornát.)

Úgy véli, a túlzott biztonságról, a kudarckerülésről szólt az olimpia, és még egy hihetetlenül szerencsés sorsolás - a hajrában az olaszokkal, dánokkal kerültünk szembe - sem volt elég ahhoz, hogy előrébb kerüljünk.

„A verseny azt akarta, hogy jók legyünk, mert az első tízből nem kaptunk csak két ellenfelet, igaz azoktól ki is kaptunk. A már említett mellett örmény meccs mellett a végóül ezüstérmes oroszok vertek meg. Egyszer sem volt meg azonban az érzés, akár jól sülhet el, nyerhetünk. A tizenkettedik németektől is kikaptunk, akkor Lékónak volt nagyon rossz napja, Naiditsch ellen az elmúlt évek legrosszabb lépéseit választotta. Még ez a kiváló sorsolás sem tudott előrébb hozni bennünket, mert ahhoz nem voltunk elég fittek, nem voltunk elég felkészültek. Ez az, amit sajnálhatunk, mert ez a lebonyolítás, hogy nem az egy meccsen elért pontok számítanak a végső sorrendnél, hanem a győzelemért járó két pont, nagyon fekszik nekünk.”

Kállai azt is megjegyezte, nem szívesen marad sakktörténeti figura – 2002-es ezüstéremre célzott -, jó lenne már egy érem a következő olimpiák valamelyikén, de ehhez sokkal inkább nyerésre kell játszani, a biztonságra törekvéssel a mostani mezőnyben már nem könnyű érvényesülni.

„Egyszerűen többször kell kijátszaniuk játékosainknak tudásuk maximumát. Talán majd Rapport Richárd érkezésével előbb jutunk. Két év múlva ő már beépíthető a csapatba. De egy pszichológus sem ártana a csapat mellé” – összegzett bizakodóan.