Megint döntetlen a sakk-vb párosmeccsén

2013.11.18. 13:20

Döntetlennel ért véget a hétfői hetedik parti az indiai Csennaiban zajló sakkvilágbajnoki párosmérkőzésen, így a norvég kihívó, a világranglista-vezető Magnus Carlsen 4,5-2,5-re vezet a címvédő indiai Viswanathan Anand ellen. Az esemény honlapjának tudósítása szerint a mostani összecsapás, amelyben Anand vezette a világos bábukat, már a 32. lépésben befejeződött.

A maximum 12 partisra tervezett döntő során két-két forduló után egy-egy pihenőnap következik (a következő szerdán lesz), az utolsó mérkőzést - egy extra pihenő nap után - a tervek szerint jövő kedden játsszák. Ha addig egyik fél sem éri el a 6,5 pontot, azaz döntetlen az állás, négy rövidebb játékidejű, úgynevezett rapid összecsapásból álló rájátszás következik.

A sakkvilágbajnoki párosmérkőzés összdíjazása 1,85 millió euró (körülbelül 550 millió forint), ebből a győztes 1,1 milliót (326,5 millió forint) vihet haza. Anand segítői között ott van a magyar nagymester, Lékó Péter is.