Kihirdették a magyar sakkolimpia-csapatokat
A Magyar Sakkszövetség elnöksége jóváhagyta a sakkolimpián részvevő férfi és női csapat összeállítását is. A viadalnak augusztus 1. és 14. között a norvégiai Tromsö ad majd otthont.
Az utazók névsorára a két csapatkapitány, Horváth Tamás és Hazai László tett javaslatot. Eszerint a férfi csapatban Almási Zoltán, Balogh Csaba, Lékó Péter, Polgár Judit és Rapport Richárd kap helyet, míg a nőit Gara Anita, Gara Tícia, Hoang Thanh Trang, Mádl Ildikó és Papp Petra alkotja majd.
Horváth Tamás, a férfiak kapitánya indoklásában elmondta, hogy négy tábla tulajdonképpen fix volt, ugyanis Lékó, Polgár, Almási és Rapport a legerősebb hazai játékosok. Ahogy fogalmazott, az ötödik helyre több esélyes is joggal pályázott, és azért döntött Balogh mellett, mert ő már nem egy alkalommal bizonyított világversenyeken. Hozzátette továbbá: úgy érzi, összességében ő illik legjobban a csapatba.
Hazai László, a női csapat kapitánya örömét fejezte ki, hogy a korábbi olimpiai bajnok Mádl Ildikó visszatért, vele megerősödött a csapat. A többi játékos is rutinos, korábban már bizonyító versenyző - idézte Hazait a sakkszövetség hírleve. Az elnökség egyhangúlag fogadta el a két csapatkapitány javaslatát.