Sosem látott zuhanórepülésben a magyar sakk

Az év elején még legjobban jegyzett magyar sakkozó, Rapport Richárd tökéletes partit játszott a múlt vasárnap befejeződött hollandiai szupertornán. Wijk aan Zee-ben meglepő újításokat választva legyőzte a világbajnok Magnus Carlsent.

Óriási bravúrról beszélünk, regnáló világbajnokot 13 éve nem vert magyar sakkozó; akkor a vb-döntőben Lékó Péter játszott Vlagyimir Kramnyikkal, és noha kétszer is megadásra késztette riválisát, a bajnoki cím végül az orosznál maradt. Egyébként is csak hatan voltak a múltban – köztük Portisch Lajos és Ribli Zoltán olimpiai bajnokok –, akik képesek voltak arra a bravúrra, mint Rapport.

Az előzmények jól érzékeltetik, mit ért el a 20 éves nagymester. A pozitívumokat ezzel azonban nagyjából ki is merítettük.

Rapport ugyanis mást nem vert meg, igaz, a későbbi győztes amerikai So ellen volt egy nagyon jól felépített játszmája, de a végén kihagyta a nyerő lépést, a riválisa ezt könyörtelenül kihasználta.

A szaksajtó áradozott Rapportról – három év után kapott meghívást ismét –, miközben ő még szeptemberben arról panaszkodott, hogy senkitől nem kap segítséget. Nem is Magyarországon él, hanem Belgrádban lakik a feleségével.

Összességében nem meglepő, hogy volt négy veresége, és csak a 13. helyet tudta elérni a rangos torna végére, egyedül a holland Van Welyt utasította maga mögé, aki örökös szereplője a versenynek, a meghívását azonban nem a pontszámának vagy partijainak köszönheti, hanem mert holland.

A magyar sakkozó ezzel a szerepléssel veszített a pontszámából, a 2700-as kritikus szint alá süllyedt, miközben a legjobbak már a 2800-as álomhatáron is túl járnak. Carlsen mellett még hárman (So, Caruana és Kramnyik) ennek a szűk elitnek a tagjai, de sokan lőtávolon belül vannak. Korábban csak egy-egy klasszis tudott átmenetileg 2800 fölé lépni, a trendek azt mutatják, hogy ez már nem egyszeri kiváltság lesz.

Rapport – miután sok pontot veszített a januári produkciójával –, még épp ötvenedik a világranglistán, Almási Zoltán a 47., Lékó Péter pedig a 49. helyen áll. Mindannyian 2700 Élő-pont alatt járnak, magyar sakkozók hasonlóan gyenge világranglista-helyezésére még soha nem volt példa.

• Az Élő Árpádról elnevezett pontszámokat a sakkozók 1970-től használják. Nagyon leegyszerűsítve a lényeg: egy versenyző pontszáma attól függ, milyen erősségű riválissal találkozik. Ha egy gyengétől kap ki, akkor sok pontot veszít, ha egy erőset győz le, akkor sok pontot nyer.

Hogyan lehetne érzékeltetni, mekkora a különbség az élmezőny tagjaihoz képest, mekkora a mostani lemaradás? A korábbi kapitány, Kállai Gábor segítségét kértük.

„Az Élő-pontszámok segítenek objektíven mérni, közel 15 százalékkal jobb, azaz eredményesebb sakkozók azok, akik 2800 felett vannak, mint a mieink.

És

sajnos a mieink közül egyikük sincsen a pályája csúcsának közelében.

Rapportot ismerve nem olyan végzetesen nagy ez a hullámzás, mert az elvesztett Élő-pontszámát a győzelemre törő stílusának köszönhetően visszaszerezheti néhány tornán. Almási és Lékó esetében, akik az általam vezetett 2002-es olimpiai ezüstérmes csapat tagjai is voltak, hosszabb ideje tartó stagnálásról, vagy inkább lassú lejtmenetről beszélhetünk. Ráadásul, őket már nem hívják nagy tornákra, nem annyira érdekes a stílusuk, a játékuk, mert a folyamatosan pezsgésben lévő sportágban egyre fiatalabb játékosok jönnek megannyi új ötlettel, izgalmas megoldással. Elgondolkodtató, hogy Almási úgy lehet a magyar ranglistán első, hogy ideje jelentős részét már a civil élete tölti ki, autók tuningolásával foglalkozik. Központilag felépített, eredményes utánpótlás-nevelés mellett a 40 éves nagymestert már több fiatalnak meg kellett volna előzni. Ezt a feladatot nem lehet az erősen korlátozott forrássokkal rendelkező egyesületekre delegálni” – értékelt a nagymester.

Az ijesztő tendenciát alátámasztotta még néhány adattal Kállai.

Magyar klubcsapat például már hosszú évek óta nem indult a Klubcsapatok Európa Kupájában, itt régebben volt esély a végső sikerre is.

Probléma van a hazai egyéni és csapatbajnokságokon történő részvétellel is. Lékó például Európa több ország csapatbajnokságán is gyakran szerepel, itthon viszont már 20 éve semelyik egyesület színében nem ült asztalhoz. Lékó mellett a válogatottból Almási, valamint Balogh az elmúlt hat évben egyszer sem indult el a magyar egyéni bajnokságon, így a reményteljes fiataloknak esélyük sincsen velük összekerülni, tőlük valós versenyhelyzetben tanulni.

Ezek a cseppet sem építő jellegű versenyszokások már a reményteljes fiataljainkhoz is átgyűrűztek, hiszen

„Gledura Benjámin győzelme Anand felett ugyan pozitív jel, bejárta a hazai sajtót tavaly februárban, korosztályos világbajnokságán ő sem mérette meg magát. Az alsóbb korosztályokban, a 12 év alatti korcsoportokban, főleg a fiúmezőnyben kétségbe ejtő, hogy nem is tudnék senkit mondani, akinek ott lett volna a helye, és esélye is lett volna, annyira nem megfelelő az utánpótlás. A Polgár-lányokról, Lékóról, Almásiról, vagy Rapportról és Gleduráról 10-12 éves korukban vagy némelyikükről már sokkal korábban tudhattuk, hogy legalább válogatott szintű játékosok lesznek.

A fiútehetségek hiánya néhány év elteltével a férfiválogatott folyamatos hanyatlását, majd összeroppanását vetíti előre.

A lányoknál szerencsére jobb a helyzet, hogy csak a Tapolcán versenyző 9 éves Gaál Zsókát említsem, aki korosztálya kiemelkedő tehetsége, illetve a kicsit idősebb, 16 éves Marjanovic Annamária is bizonyára hamarosan bekerül a válogatottba.”

A férfimezőnyben enyhén szólva is figyelmeztető jel a korábbi kapitány szerint, hogy 2007 óta nincs világbajnokjelöltünk. Sőt, az egyik leginkább odavezető úton, a FIDE Grand Prix-sorozatában, sem a női, sem a férfi szekcióban már hosszú ideje egyetlen magyar versenyző sem tudta magának kivívni a szereplés jogát.

A nagy és jelentős meghívásos nemzetközi tornák is rendre magyar nélkül zajlanak le mind a két nemnél.

Kállai szomorúan megállapította, a magyar egyéni élsakkozás az utóbbi években eltűnt a nemzetközi porondról és bár van néhány ígéretes tehetségünk, nem látszik az esély, hogy ők képesek lennének megállítani a felgyorsuló amortizációt. Bár a női sakkozás eredményessége az utóbbi években nem vetekedhetett a férfiakéval, a szakág belső tartalékai miatt a jövőt illetően nekik mégis valamelyest jobbak az esélyeik.

Ezek a súlyos problémák akkor mélyültek el, amikor a Magyar Sakk Szövetség (MSSZ) nem áll rosszul anyagilag, sőt. Az elmúlt években a szövetség összesen több mint egymilliárdos állami juttatást kapott, ami a 2000-es évek eleji évi tízmilliós támogatáshoz képest óriási ugrás.

Seszták Miklós 2011-es munkába állásakor azt ígérte – akkor még nem volt miniszter, de a KDNP alelnöke igen -, hogy a válogatott kerettagok jelentős mértékű havi apanázst kapnak. A legfelső kategória félmilliós, de van 300 ezres is. Cserébe játszaniuk kell a válogatottban, nem fordulhat elő, hogy nem a legerősebb összeállításban megy az ország egy olimpiára.

Mégis előfordult: Lékó Péter ugyanis nem játszott a tavalyi olimpián, nélküle lett 15. Magyarország. A 2014-es második hely után ez komoly visszaesés volt, de a pozíció a realitást tükrözte.

Ráadásul nem volt konkrét magyarázat, miért nem ült asztalhoz Lékó. Ezt már akkor sérelmezték a sakkozásban élők, köztük Portisch Lajos, a Nemzet Sportolója is. A rosszul sikerült olimpián már nem a miniszter vezette a szövetséget, hanem az unokatestvére, Seszták Tamás.

Polgár Judit akkor nem mondott le, decemberben a Facebookon jelentette be, hogy elköszön a férfi válogatott szövetségi kapitányi posztjától. A Magyar Idők arról írt január elején, hogy a szövetség ezt a hírt egyáltalán nem kommentálta, mint ahogy az sem látható, ki lenne, ki lehetne az utóda. A lapban az olimpia után fejtette ki álláspontját Portisch Lajos is.

Remélem, nem marad következmény nélkül az olimpiai kudarc, az illetékesek, a szövetségi vezetői megteszik az ilyenkor lehetséges egyetlen lépést.

Az eléggé egyértelmű célzás ellenére azonban semmi sem változott.

Az olimpiai bajnok Portisch 2011-ben felajánlotta a szakmai segítségét – nyilván érezte, hogy megrekedt valami –, de az éljátékosok nem kértek belőle. Így azon már meg sem lepődhetünk, hogy egykori csapattársa, Ribli Zoltán Ausztriában dolgozik, ott kértek a tudásából, itthon nem. Ő – akár Portischsal együttműködve – rendszert tudna alkotni, ehhez megvan a tudása és a tekintélye, régebben is volt már kapitány.

Vannak tiszta hangok még az utolsó pillanatban is, de ha nem lesznek sürgős és átfogó változások, a komoly hagyományokkal és eredményekkel rendelkező magyar sakkozás menthetetlenül elsüllyed.

„Az eredmények, a számok, a világranglisták és emellett az általános és sikeres sporthagyományoknak ellentmondó gyakorlat, például a bajnokságoktól vagy még inkább a magyar válogatottól történő távolmaradás, mind, mind elkeserítő. Most, amikor az állam nagyvonalúsága a sportágnak már évek óta történelmi esélyt kínál, nem szabadna itt tartanunk.”

A Magyar Sakk Szövetség véleményére is kíváncsiak voltunk, milyen programok indultak el az egymilliárdból, miért nincs indok Lékó távolmaradására, miért nincs reakció Polgár Judit lemondására. A kérdéseinkre nem kaptunk választ.

Borítókép: Sakkozók a Széchenyi Gyógyfürdőben - Fotós: Francois LE DIASCORN / Getty Images Hungary