Leégtünk a sakkolimpián, megköszönte a kormánynak a nagymester

Íme néhány adat, amivel jól érzékeltethető, hol tart pillanatnyilag a magyar sakkozás.

• 2014-ben még olimpiai második volt a magyar csapat, de előtte évtizedekig jellemzően az érmekért harcolt. 
• A magyar férfi-válogatott két éve a 15. helyen végzett a sakkolimpián, ebben az évtizedben az volt a mélypont.
• Idén, Batumiban a 18. helyre futott be a csapat, vagyis még három helyet visszacsúszott Magyarország, már Ausztria és Svédország is elénk került. Nemcsak helyezésben, a 11 fordulóból nyolcszor nyertek, míg a magyarok mindössze hétszer.
• A verseny derekán a sakkválogatottunk annyira lecsúszott, hogy az utolsó két fordulóban a hajrát a 41. helyről voltak kénytelenek megnyitni.
• Két éve Lékó Péter hiányzott, most a legerősebb játékos, Rapport Richárd nem vállalta a játékot, illetve a szövetség nem tudta őt asztalhoz ültetni.

Almási Zoltán a kudarc után a hazai szövetséget valamint nyíltan a kormányt okolja. Írásában megköszönte, hogy sikerült padlóra tenni a magyar sakkozást, és azt is, hogy egész évben nem volt fizetésük.

Almási két éve fantasztikusan játszott, és a harmadik táblás játékosok közül a második legjobb teljesítményt érte el, egyedül az amerikai Wesley So előzte meg. Batumiban Almási neve mellé három győzelem került, madagaszkári, dán és Costa Rica-i riválisát verte, Németország és Izraellel szemben vereséget szenvedett, ahogy a csapat is.

Lékó Albánia ellen szenvedett kínos kudarcot, a veresége miatt 2-2-es döntetlent értünk el.

A Magyar Sakkszövetség meghatározott éves állami támogatása a 2002-es bledi olimpia idején 8,7 millió forint volt - akkor is ezüstéremmel tért haza a válogatott -, ellenben az utóbbi években összesen több mint egymilliárd állami pénzt kapott. Az eredményekre ez a bőkezű támogatás semmilyen hatással nem volt, sőt.

A szövetséget előbb Seszták Miklós akkori miniszter vezette, majd ő átadta unokatestvérének, Seszták Tamásnak. Most arról hallani, hogy anyagi gondok vannak, szakmai koncepciót pedig nehéz fellelni.

Almási azt is megállapította, hogy a szövetségnek csak púp volt a hátára a jelenlegi olimpia. Úgy hírlik, a jelenlegi vezetés nem is húzza sokáig, több elnökségi tag mondott le még az olimpia előtt.

Kállai Gábor, aki a 2002-es olimpia ezüst idején szakmai igazgató és szövetségi kapitány volt, most annyit mondott Almási kifakadásáról, hogy nem elegáns.

„Ha az olimpia előtt beszél a gondokról és figyelmeztet, vagy esetleg egy kitűnő egyéni szereplést követően mondja el mindezt, minden más lenne. A 2002-es olimpia idején sem kapott senki sem havi fizetést, csak szerény, felkészülésre fordítható honoráriumot, mégis nagy lelkesedéssel játszottak. Ahogy például most a csodás, ötödik helyezést elérő nők is.

Almási, ha most kapott volna pénzt, akkor jobban játszott volna? Akkor máshova teszi a lovait vagy rövid helyett esetleg hosszúra sáncolt volna?

Azt ellenben már tavaly februárban meg lehetett állapítani, hogy a hazai sakkozás soha nem látott bajban van, és nem világos, hogyan lehetne megállítani ezt a süllyedést. Rapport távolmaradása is figyelmeztető jel kellett volna, hogy legyen. Ráadásul úgy beállítani a páratlanul tehetséges fiatalember hiányzását, azt sugallni, mintha ebben kizárólag a pénz játszana szerepet, nem egyszerűen hiba, hanem a ránk bízott emberi értékekkel történő felelőtlen gazdálkodás.”

A 2010 óta érzékelhető jólét a sportban nem lett ösztönző erejű, nemcsak a sakkozásban, más sportágban sem.

De már egy sakkozó is elvárja, hogy fizetése legyen, míg korábban erre nem volt példa. Abból élt, amennyit a sikereivel megszerzett magának.

Kállai villámértékelésében elmondta azt is, hogy míg két éve öt ponttal maradtunk el a későbbi győztestől, most csak hárommal, de ez csalóka. Mindkétszer 20 pont kellett a végső sikerhez.

Mert leginkább azt jelzi, hogy míg nálunk kevés érdemleges történik, a szakmai megújulásnak nem látszódnak a kontúrjai, addig a riválisok nem tétlenkednek. Nagy a hullámzás, mert a most győztes Kína legutóbb a tízben sem volt, nálunk viszont nem látszódnak a jelek, miért indulhatnánk el felfelé.

„Hogy nem sikerül megőrizni még a 15. pozíciót sem, annak már voltak aggasztó jelei a rajt előtt is. Almási is már évek óta elfogadhatatlanul kevés egyéni versenyen játszik, akárcsak Lékó.

A szegedi nagymester például már több mint 20 éve nem ült asztalhoz sem magyar egyéni, sem magyar csapatbajnokságon.

Ha tavaly a Titanicon játszó zenekarhoz hasonlítottam a sakkozást, ez a megállapítást most még inkább érvényes, még ha a nőknél volt is reménysugár. A dolog csak annyit változott, hogy most már a süllyedő hajón a zenekar teljesítménye is egyre hullámzóbb, ami miatt van, aki nem a hajó vezetését, vagy esetleg a jéghegyet, hanem az elmaradt fizetését okolja.”

A volt kapitány úgy véli, hogy a politikát keverni a sportba vagy a sakkozásba, önmagában véve nem helyes, különösképpen, ha a tények ismeretének hiányából és/vagy elfelejtéséből fakad.

• A 43. olimpia élmezőnye
• férfiak: 1. Kína, 2. Egyesült Államok, 3. Oroszország, 4. Lengyelország, 5. Anglia, 6. India
• nők: 1. Kína, 2. Ukrajna, 3. Grúzia, 4. Oroszország, 5. MAGYARORSZÁG, 6. Örményország  

Kállai úgy látja ugyanis, hogy az első Orbán-kormány idejében válhatott a sakkozás sporttá, illetve vált a sakkszövetség sportszövetséggé, ami fontos jogi státus és ez nem minden európai országban mondható el.

"Szintén ekkor biztosította a kormány – tudtommal a nem olimpiai sportágak közül egyedüliként - az érmes sakkolimpikonoknak és edzőiknek életjáradékot, visszamenőleg is. Almási Zoltán és edzői is részesülnek ebben, megérdemelten. A későbbi mindenkori kormányok is pártolták a sakkozást, például 2004-ben az Országgyűlés Ifjúsági és Sportbizottsága egyhangú szavazással emelte be a kiemelten támogatott utánpótlássportágak közé.

A sakkozásnak nagyon fontos a közösség rokonszenve, mert ez biztosítja a közösségeink vezetőit arról, hogy ez a szellemi sport érdemes a kiemelt támogatásra.

Ezt a szimpátiát azonban úgy kell elérni, hogy a szövetség egyrészt vigyáz a már meglévő közösségi értékeinkre, másrészt minél többféle és minél több új közösségi értéket is teremt" - vázolta fel Kállai.

Szerinte a már meglévő értékek eredményes gondozásának ellentmondani látszik Polgár Judit, Gyimesi Zoltán, Balogh Csaba korainak tűnő visszavonulása, illetve Portisch Lajos, Ribli Zoltán és Lékó Péter szövetséget illető kritikus nyilatkozatai.

A szövetség jövőbe mutató értékteremtésével kapcsolatban pedig a nem sakkozó közönség csak annyit lát, hogy

"Pontosabban, a kiszivárgott információk szerint a szövetség mégis szervezett tavaly nyárra egy komoly nemzetközi versenyt, amit a start előtt néhány nappal lemondott. Hogy Almási a magyar sakkozás hanyatlását a szövetség mellett a kormányban is látja, és ennek a hanyatlásnak az egyik legfontosabb ténye szerinte az, hogy például ő nem kap havi fizetést, csak életjáradékot, illetve a sikeres szereplése utáni igen magas olimpiai jutalmat, ahogy a most 5. helyezett női csapat tagjai, nem nyitja meg a továbbvezető utat. A magyar sakkozás problémája az Almási által elmondottaknál sokkal bonyolultabb, összetettebb. Tavaly még csak a felemelkedést nem lehetett látni, most viszont már a folytatás sem egyszerű.”

(Borítókép: A 2018-as sakkolimpia helyszíne - fotó:  David Llada / Batumi 2018 / FIDE)