Érthetetlen, miért hagyta ki a nyerő lépést a címvédő
Az utolsó, tizenkettedik parti is döntetlennel ért véget a londoni sakkvilágbajnoki döntőben, a címvédő Magnus Carlsen ugyan jobban állt sötéttel, mégis döntetlent ajánlott az egyébként időzavarral küszködő amerikai Caruanának.
A norvég bajnok úgy magyarázta, hogy a világos futó a 32. lépésben d4-re lépett volna, amit ő leütött volna sötéttel, és néhány lépés múlva máris döntetlenközeli helyzet áll elő.
Kállai Gábor korábbi kapitány viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy erre a futólépésre sötétnek huszár d3-mal kellett volna felelnie, és akkor a számítógépes elemzés szerint Magnus Carlsen sokkal jobban, közel nyerésre állt volna.
„Nem én vagyok ennyire okos, hanem a számítógép ezt a lépést javasolta, ami lényegében nyerő lett volna. Carlsen világbajnok, briliáns képességű sakkozó, azt hiszem, ezt a lépést ő látta, látnia kellett. Ezért érthetetlen, hogy ő ajánlotta fel a döntetlent, amit az ellenfelének értelemszerűen el kellett fogadnia, hiszen Caruana pontosan érezte sötét fölényét. Lett volna ugyanis az e-vonalon egy szabad gyalogja, és még futópárja is Carlsennek.”
Kállai arra a következtetésre jutott, hogy Carlsen valószínűleg türelmetlen volt, unta a klasszikus játékidejű, hosszabb játszmákat, és jobban szerette volna a rapid partikban befejezni a döntőt, aminek azért megvannak a veszélyei.
Igaz, a norvég világbajnok az előző világbajnoki döntőjében is ezt a stratégiát követte, ahol Karjakint rájátszás rapidpartijaiban söpörte el.
A folytatás szerdán, a rapid partikkal.
(Borítókép: Magnus Carlsen és Fabiano Caruana a döntőn - fotó: Paul Childs / Reuters)