Svindal visszatért és esélyes
Majdnem egy évvel hatalmas bukása után ismét rajthoz áll a kétszeres világbajnok alpesi síző, Aksel Lund Svindal.
A norvég az amerikai Beaver Creekben rendezett Világkupa-futam első lesiklóedzésén szenvedett balesetet. Svindal egy ugrató veszítette el az egyensúlyát, majd a hátára esett és többször megpördült, végül a pályát szegélyező hálóba csapódott. Nem volt életveszélyben, azonban komoly fejsérüléseket szenvedett, két helyen eltörött az orrcsontja, illetve a járomcsonta. A lábán nagy vágás keletkezett.
Egyértelmű volt, legalább hónapokra kidőlt, de már az elején lehetségesnek tűnt, hogy az egész szezont kihagyhatja. Sérüléseit négyórás műtéttel hozták helyre. A 25 éves Svindalban még a befejezés is felmerült, azonban a folytatás mellett döntött.
A sokoldalú síző nemcsak óriás-műlesiklásban, hanem összetettben is a Világkupa esélyesei közé tartozik.