Hoffmannék kihagyják a zágrábi versenyt
Csúszik az új jégtáncpár bemutatkozása, mert Maxim Zavozin megbetegedett első tervezett fellépésük előtt.
November elején megkapta a versenyengedélyét a jégtáncos Hoffmann Nóra új párja, az Egyesült Államokból érkezett Maxim Zavozin, mégsem léphettek még jégre.
"Úgy volt, hogy csütörtökön Budapestről együtt utazunk el Zágrábba a Golden Spin versenyre. Nóráék is nagyon várták az első bemutatkozásukat, de Maxim megbetegedett, s így le kellett mondani az utazást. Pedig már mindent elintéztünk, repülőjegyeket, a szállást. Bizony jó lett volna, ha a pontozók is megismerik az új összetételű jégtánc duót." - mondta a jégtánc szakág vezetője, Nagy Sándor a korcsolyaszövetség honlapján.