A Négysáncversenynél nincs feljebb

A svájci Simon Ammann oberstdorfi győzelmével ötvenhetedszer kezdődött el a síugrók hagyományos Négysáncversenye. A Németországban és Ausztriában rendezett torna ugyanúgy hozzátartozik az év vége és az év eleje sportműsorához, mint az ünnepek alatti angol futballdömping vagy a Dakar-rali.

Pedig amikor 1949-ben először felmerült a verseny ötlete, várni kellett a megvalósítással, a német sportolók még ekkor is nemkívánatosak voltak a nemzetközi versenyeken. Végül 1952 májusában döntöttek a Német-Osztrák Ugróverseny megalapításáról. A négy helyszín már ekkor a mostani volt: Németországból Garmisch-Partenkirchen és Obertsdorf, Ausztriából Innsbruck és Bischofshofen. Az 1936-ban olimpiát rendező Garmisch-Partenkirchen és a két osztrák sánc bevonása rögtön adott volt, a másik német helyszín azonban abból a megfontolásból lett a távolabb fekvő Oberstdorf, hogy véletlenül se csökkentse a másik ottani verseny vonzerejét.

Az első Négysáncverseny lett az utolsó, amelyet nem két évben rendeztek, mert csak 1953. január 1-jén kezdődött el. Garmich-Partenkirchenben már 1921-tól megrendezték az újévi ugrást, így ez lett a nyitóverseny. Húszezren látták a viadalt, amelyet a norvég Asgeir Dölplads nyert meg. A következő szezontól kezdve azonban nem itt, hanem Oberstdorfban kezdődött a torna és kialakult az azóta is szinte megrengethetetlen menetrend.

Az első évtizedekben kisebb változások azért akadtak, így háromszor (1956, 61, 62) is Innsbruckban volt a második állomás (még az óévben), egyszer (1971/72) pedig helyet cserélt Obertsdorffal. Volt olyan próbálkozás, hogy az NDK-t is bevonják a sorozatba, azonban ezt kétszeri nekifutásra is az idő, illetve a külföldi résztvevők vonakodása akasztotta meg. A keletnémet felvezetés ugyanis karácsonykor lett volna. Az 1972/73-as szezon óta nem változott a versenyek sorrendje, a hagyomány mégsem töretlen. 1975-től mindig Vízkeresztkor tartották a záró bischofshofeni ugrást, 2006-ban azonban az RTL kérésére hetedikén rendezték meg, mert ez a nap esett vasárnapra. 2007/08-ban a torna a történetében először lett Háromsáncverseny: az innsbrucki futamot a szél miatt teljesen törölni kellett, a pótlásra pedig Bischofshofenben kerítettek sort. (Törlés történt már 1956-ban is, akkor azonban egy negyedik helyszínen, Halleinben pótolták a bischofshofeni ugrást.)

Az első versenyt – amelyen főleg a rendező országok adták az ötven indulót – a Németországban született, de osztrákként versenyző Sepp Bradl nyerte. A Négysáncverseny hamarosan népszerű lett a nézők és a versenyzők között is, így rendre a világ legjobbjai gyűltek össze itt az év végére és elejére. 1956-ban az újévi versenyről már a német közszolgálati televízió, az ARD is közvetített.

Az első évtizedben még nem volt egyértelmű egyik ország vagy régió dominanciája sem, az NDK-s Helmut Recknagelnek azonban sikerült a duplázás. 1958-ban és egy évvel később is nyert, a sorozatban harmadik győzelem pedig egy politikai huzavona miatt nem jöhetett össze: 1959/60-ban nem engedélyezték, hogy felhúzzák az NDK zászlóját (mert az országot Németország és Ausztria még nem ismerte el), így a keletnémetek hazamentek. A problémát egy évvel később úgy oldották meg, hogy nem az országok, hanem a versenyzőket indító klubok zászlóit vonták fel, Recknagel pedig újra győzött.

A 60-as években a skandinávok taroltak, 1962-től nyolc éven keresztül vagy finn, vagy norvég volt a végső győztes. A norvég Björn Wirkola egymás után háromszor tudott győzni 67 és 69 között. A 70-es években az NDK-sok uralták a mezőnyt: ötször adták a keletnémetek a győztest.

A 80-as évek egyik nagy sztárja is NDK-s, a háromszoros olimpiai bajnok Jens Weissflog volt, mellette kitűnt a mezőnyből Matti Nykänen is. A négyszeres olimpiai aranyérmes finn és Weissflog kétszer-kétszer nyerte meg a versenyt. Nykänent az alkohol levitte a sísáncokról, utóbbi viszont később egyesített németként is villogott, 91-ben és 96-ban is a legjobb volt.

Három évvel később kezdődött Janne Ahonen évtizede: pályafutása 2008-as befejezéséig ötször nyerte meg a tornát. Ezzel tartja a Négysáncverseny rekordját, ennyiszer senkinek sem sikerült itt nyernie. A finnt követi az egyedül négyszeres győztes Weissflog, valamint három-három sikerrel Wirkola, illetve Recknagel.

Ahonen nevéhez fűződik még egy kivételes eredmény: 2005/06-ban tizedre megegyező pontszámot (1081,5) ért el a cseh Jakub Jandával, így először avattak két győztest a Négysáncversenyen. Akkor az volt a pontrekord is, Ahonen azonban 2008-ban ezt 1085,5-re javította.

Az országok rangsorában a finnek állnak a legjobban, 16 arannyal, a 11 NDK-s és a tíz norvég siker előtt. A házigazdák közül a negyedik osztrákok kilenc elsőséget szereztek itt eddig, a németek harmadennyit.

Ahonent eddig összetettben senkinek nem sikerült túlszárnyalnia, azonban kilenc futamgyőzelménél a 10-10 sikerrel álló Wirkola és Weissflog is jobban áll.

Egy sorozatban mind a négy versenyt eddig csak a német Sven Hannawaldnak sikerült megnyernie, 2001/02-ben. Tizenhárom győztes három sikerrel végzett az élen az összetettben. Győzelem nélkül viszont csupán Ahonen tudott összetettben a legjobb lenni, 1999-es, első diadalakor. A hetvenes években pedig négy síugrónak jutott az a kétes eredmény, hogy három sikerrel sem tudtak a legjobbak lenni; 1972-ben az osztrák Anton Innauer még a dobogóra sem állhatott fel.

Ez azért fordulhatott elő, mert a Négysáncverseny végső pontszámításánál nem a Világkupa-pontokat (természetesen mind a négy verseny beleszámít a sorozatba) veszik figyelembe, de nem is számítják át máshogyan sem a helyezéseket, hanem az ugrásokért kapott pontokat összesítik.

A viadal egyes futamainak lebonyolítása is eltér a máshol megszokottól: 1996/97-ben vezették be a kieséses selejtezőket, amiért érte is kritika már a rendezőket. A rendszer lényege, hogy az első napi selejtezők után ötven versenyző folytathatja. Őket 25 párba rendezik (az első az ötvenedikkel és így tovább), és így egymással küzdenek meg a döntőért. A huszonöt győztesen kívül az öt legjobb kieső is továbbjut, így alakul ki a harmincas finálé. Ezt az öt versenyzőt hívják szerencsés vesztesnek, és talán nem kellene külön említeni, hogy Janne Ahonen ilyen pozícióból is nyert már versenyt: Bischofshofenben kiesett, aztán mégis folytathatta és a legjobb lett. A selejtezőben pedig Janda győzte le, akivel az összetettben végül mégis osztozkodtak.

A kieséses rendszer bevezetése is már az RTL időszakához kötődik, amiben sokan a Négysáncverseny elüzletiesedését látták. A kritizált lebonyolítás mellett a csatorna kedvéért lett több a villanyfényes verseny, és szakítják meg a korábbinál többször az ugrásokat a reklámok miatt. A kritikák részben jogosak, a torna azonban lehet, hogy a hagyományok mellett ezeknek a változtatásoknak köszönhetően is számít a legrangosabb sportversenyek közé a világon.