Sziklakeményre fagyni Bode Millerért

Milyen egy alpesi sí Világkupa-futam élőben? Elsősorban hideg, főleg, ha felkészületlen a tudósító. Fagyos beszámoló a zágrábi szlalomról, ahol nemcsak nekünk, hanem az egyik legnagyobb sztárnak is gondja akadt az öltözékével.

Körülnézünk az étteremben, és egyértelművé válik: ma mi vagyunk a télisport-újságírás jamaikai bobosai, a totális kívülállók, az eltévedtek. Az általános felszerelés a sínadrág, sokakon hótaposó csizma, kabátok a legjobb outdoor márkákból, valakin még síszemüveg is van. Ezer méter magasan vagyunk, és ekkor gondolunk bele, hogy órákat akarunk ácsorogni a kinti mínusz hétfokos hidegben. Egyikünk egy szál farmerben, a másik sapka és a kesztyű nélkül. Elkeseredetten próbálunk annak a néhány embernek a látványába kapaszkodni, akik hasonlóan felelőtlen módon rövid kabátban vagy éppen kordbársony nadrágban vágnak neki a délutánnak és az estének. De már késő.

A Zágráb melletti Sljeme-hegyen járunk, ahol az alpesi sí Világkupa tizenötödik versenyét rendezik a szezonban, egyben a harmadik műlesikló futamot. Vasárnap a nők versenyeztek itt, kedden - tavaly után másodszor - a férfiak következnek a villanyfényes szlalommal. A horvát fővárosban 2005 óta rendeznek Vk-futamokat, nem kis részben a négyszeres olimpiai bajnok Janica Kostelic sikereinek köszönhetően; egészen 2008-ig csak a női mezőny jött el ide. Talán az sem véletlen, hogy a műlesiklást választották - a már visszavonult Kostelic harminc futamgyőzelme közül húszat ebben a szakágban ért el. A verseny először az Aranymedve nevet kapta, aztán éppen az olimpiai bajnok miatt lett Hókirálynő. Bár nem régi a futam, nem ulibuli eseményről van szó: az egész Világkupában a zágrábi fizet a legjobban, a női és a férfi győztes egyaránt 60-60 ezer eurót (16 millió forintot) vihet haza.

A Sljeme nagyjából a helyi Normafának felel meg, azzal a különbséggel, hogy 1034 méter magas, de ugyanolyan közel van a városközponthoz, mint a budai hegyek. Erre a szervezők is rásegítenek, a belvárosi hivatalos szállodából nemcsak a csapatok mozgása biztosított, az újságírókat is különjárat viszi, és a közönséget szállító buszok is egymást érik. A hegyre felvezető úton mindenhol szervezők és rendőrök állnak. A hivatalos programfüzetben azt állították, kétezer ember vesz részt a verseny lebonyolításában, ami kívülállóként alacsony számnak tűnik, mert tényleg olyan, mintha mindenhol ott lennének.

A pálya a hegytetőn lévő és Zágrábból jól látható tévétorony alatt húzódik. Akárcsak a városban, a hegyen is kialakítottak mindent a versenyzőknek, a sajtónak, és ugyanez még egyszer megtalálható néhány száz méterrel lejjebb, a célnál is. A pálya a csúcsnál kicsit lentebbről, 995 méter magasból indul, és 785 méterre érkeznek be a sízők, eközben 68 kapu mellett kell elhaladniuk.

A célhoz tízperces síliftezéssel érkezünk, és itt kell végleg szembesülnünk azzal, hogy nem tudtuk, mire vállalkozunk. Az itteni, tiszta hideg még nem annyira zavaró, mint a belvárosi, két fokkal melegebb, de szmogos levegő volt. Viszont tudjuk, hogy a következő néhány órát itt fogjuk tölteni, főleg ácsorgással.

A sízők egy kisebb katlanba érkeznek meg, a fentebbi részen a lejtő oldalán a kevésbé fontos nézők, a végén pedig két alkalmi lelátón a szerencsésebbek. Már fél órával a verseny előtt jelentős a tömeg, a lejtő tetején állókat nem láthatjuk, de tizenötezren biztosan vannak. Ezzel a közönséggel - és ezt nem a helyiek állítják, hanem a nemzetközi síszövetség (FIS) - a nőknél a leglátogatottabb Vk-futam a zágrábi. A szervezettség továbbra is szembetűnő, akárcsak a hegyre érkezéskor, itt is minden jól elkülönített, külön mozognak a versenyzők, az újságírók és a közönség, ötmétereként táblák, hova melyik fajta belépő a megfelelő.

Amikor negyed négykor elindul az első futam, még csak kezd sötétedni, de a köd miatt alig látni a pályán. Az elején jönnek a legjobbak, akiknek egyáltalán nem kedvez az időjárás. Az első éppen a szám olimpiai bajnoka, az osztrák Benjamin Raich, negyedikként csapattársa, a műlesikló világbajnok Mario Matt, aki a tavalyi zágrábi versenyt megnyerte. Rögtön utána a hazai nagy kedvenc, Janica Kostelic bátyja, Ivica, aki szintén kifejezetten szlalomspecialistának számít. Pályafutása második évében, 2002-ben megnyerte a szakági Világkupát, kilenc Vk-győzelméből nyolcat ebben a műfajban szerzett, a legutóbbit - ötéves kihagyás után - két hete, Alta Badiában. Majd a francia Jean-Baptiste Grange következik, aki nagyon nagy formában versenyez idén, vezeti a műlesikló Vk-t, a sarkkörön túli Leviben rendezett szezonnyitót megnyerte, legutóbb második lett. A hihetetlen sort a nyolcadikként induló olasz Manfred Moelgg zárja, tavaly ő volt a legjobb műlesikló.

Hiába a nagy köd, jól jön a mezőny eleje, Grange-ig mindenki jobb az előtte beérkezőknél. A francia idejét Moelgg már nem tudja felülmúlni, és ez már senkinek sem sikerül ebben a futamban. Grange-t csak a 27 századdal lassabb Kostelic tudja megszorítani, ő a középső szakaszon jobb is nála.

A köd közben folyamatosan változik, hol kicsit oszlik, máskor még rosszabbul látni. Ez lentről azt jelenti, hogy amúgy is csak a pálya szűk egyharmadát látni be szabad szemmel, és ez általában tovább csökken. A meredek beérkezés látványos, az egész azonban leginkább autóversenyre hasonlít a helyszínen: a majdnem egyperces siklás nagy részét a kivetítőn lehet bámulni. A hangulat viszont egyedülálló, több ezer duda szól folyamatosan, az egész verseny egy sípolás, amit még a műsorközlőknek is alig sikerül túlkiabálniuk. Ők minden versenyzőt becenevükön szólítva biztatnak. A zűrzavart az is fokozza, hogy a hangszórókból folyamatosan szól a zene.

Az egészen sűrű első tíz után is jön még néhány nagymenő, például a kétszeres olimpiai bajnok amerikai Ted Ligety. Majd az összetett Világkupa címvédője, Bode Miller, aki az elmúlt években nem villogott műlesiklásban, a szezon előtt azonban kifejezetten erre erősített, és Leviben második is lett. Most azonban lassú, két másodperccel rosszabb az ideje Grange-énál, amivel a 29. az első futam után. Nála is rosszabbul jár az összetettben vezető norvég Aksel Lund Svindal, aki a középső szakaszon kiesik, vagyis már biztosan nem növeli pontjai számát.

A mezőny második fele esik-kel, a harminc feletti sorszámúak - az egyértelműen gyengébbek - kétharmada be sem ér. Időközben egészen besötétedik, a villanyvilágításnál oszlik a köd, így aki beér, egészen előre is tud kerülni. Az olasz Giuliano Razzoli 43-assal a hetedik, a horvát Dalibor Samsal 65-össel tizenegyedik, a norvég Lars Elton Myhre 70-essel kilencedik. Őket már kevesen látják, mert a lelátók az első huszonöt után ürülnek, mindenki menekül melegedni.

Mi is ezt tennénk, de a kissé szűkős médiabüfé nem elég meleg, így nem sikerül teljesen felengedniük a lábainknak. Pedig lenne rá idő, a két futam között majdnem két óra telik el. Időközben kiderül, az itt is ünnepelt - és formabontó stílusa miatt világszerte kedvelt - Millernek is gondja akadt az öltözékével. A verseny reggelén cipőt cserélt, amit elfelejtett bevizsgáltatni. Egy rutinellenőrzésen megtették ezt, és kiderült, a megengedettnél két tizedmilliméterrel magasabb a cipő. Márpedig a FIS szabályai nem engedik a túl magas lábbeliket, mert sérüléseket okozhatnak.

A második futamra a legjobb harminc jön ki, őket fordított sorrendben indítják, vagyis a legvégén érkeznek a legjobbak. Ekkorra már teljesen besötétedik, a reflektorok fényében jobbak a látási viszonyok, csak a szél fújja néha a havat. A harmadikként indított Raich sokáig az élen áll, őt a svéd Johan Brolenius előzi meg. Kicsúszás miatt Ligety elszáll, a moldávként induló Urs Imboden pedig azzal szerez magának elismerést, hogy két rontás után is visszaküzdi magát a pályára, és végül 25 másodperces hátránnyal beérkezik. Aztán hatalmas meglepetésre az alig ismert Razzoli veszi át a vezetést. Az olasznak eddig egy 15. volt a legjobb helyezése Világkupa-futamon, mégis azon kevesek egyike volt, akit külön transzparenssel bíztattak a nézőtérről. Nála rosszabb a tavalyi győztes Matt, Moelgg, illetve az első futamban harmadik, szintén olasz Patrick Thaler is.

Az utolsó két induló, Kostelic és Grange nagyot küzd. A tavaly második Kostelic három tizeddel jobb Razzolinál, és átveszi a vezetést. Aztán a francia kicsit lassabban jön, mint az élmezőny - a második futamban legjobb Raichnál egy másodperccel lassabb. A végét azonban meghúzza és összesítésben öt századdal megelőzi a hazai sztárt.

A horvátok kicsit csalódottak, a műsorközlő azonban egyfolytában az ő nevét ordítja. A végére marad az eredményhirdetés, az első tizet szólítják a pódiumra, sőt kétszer is felsorolnak mindenkit. A hókirálynő elnevezésre utalva üvegkoronát illesztenek Grange fejére, amit ő feszengve enged, majd az első adandó alkalommal le is vesz. Valószínűleg elégedettebb a pénzdíjjal, meg azzal, hogy a szezon harmadán túl vezeti az összetett Világkupát. Műlesiklásban pedig Kostelic lehet az egyetlen ellenfele, a többiek leszakadva követik őket, igaz, még hét futam hátra van a szakágban. Grange szerint ez pályafutása egyik legfontosabb győzelme, hiszen egy hazai pályán versenyző ellenfelet győzött le, nagy nyomás alatt, úgy, hogy mindkétszer utána kellett indulnia.

Még egy síliftezés marad a végére, ettől már nem kerülünk a padlóra, pedig zsibbadnak az ujjaink. Aztán a buszon sikerül felengedni, az autóúton pedig már arra is merünk gondolni, hogy máskor is jövünk ilyen versenyre. Persze, kicsit jobban felöltözve.