Alpesi síkirály lenne az iráni óriásbébi
A születésekor a súlyával hívta fel magára a figyelmet Hosszain Kalhor, most azzal, hogy az első iráni akar lenni az alpesi sí-világkupában. A perzsát osztrákok segítik.
„Mindig is arról álmodtam, hogy Kitzbühelben Világkupa-futamon állok rajthoz, és most mindent meg fogok tenni, hogy pontszerző helyre érjek be” – mondja az iráni Hosszein Kalhor. Ő akar lenni az első perzsa a sorozatban, azt tervezi, hogy januárban a műlesikló-vk két ausztriai állomásán, Kitzbühelben és Schladmingban is elindul.
A 24 éves Kalhor kevés lehetőséget kapott havon, annak ellenére, hogy országa tele van hegyekkel. Iránban csak két síparadicsom működik, igaz, az egyiken snowboard-világkupa-futamot is rendeztek nemrég. Ráadásul az ország megnehezíti sportolói külföldre utazását is.
Kalhor eddig füvön villogott, két éve második volt, tavaly harmadikként végzett a nyári világbajnokságon. Havon snowboarddal is próbálkozott, rendszeresen elindul az iráni versenyeken.
![ski.png ski.png](http://kep.index.hu/1/0/18_00ac8ed3b4327bdd4ebbebcb2ba10a00/396645_1e41815892559ac6ae05f370d4c29724_wm.jpg)
Jelenleg Ausztriában készül, sőt az osztrák válogatott egyik edzője, Michael Stocker segít neki. Már honlapja is van, sőt, egy csapat is azon van, hogy állandó résztvevője lehessen a világkupának. Kalhor célja nemcsak ez, a 2010-es vancouveri olimpián is ott akar lenni. A téli játékokra eddig egyetlen iráni síző jutott ki, Torinóban Aledad Szaveh Semsaki 36. lett óriás-műlesiklásban, 28 másodperccel maradt el a győztes Benjamin Raich mögött.
Hosszein Kalhor szegény parasztcsaládba született, és már világra jöttekor híres lett: kilenc kilójával azóta is a valaha volt legnagyobb iráni újszülöttnek számít.