Megműtik Pljuscsenko térdét
A 27 éves olimpiai bajnok már korábban bejelentette, hogy orvosai tanácsára kihagyja a kedden kezdődő torinói világbajnokságot, most közölte, megműtteti a térdét, hogy a következő idényt végig bírja versenyezni.
"A vancouveri olimpia után hamar elkezdtem edzeni, mert be akartam építeni a programomba egy második négyfordulatos ugrást is. Azt hiszem, a térdem emiatt nem bírta a terhelést" - mondta a 2006-ban éppen Torinóban olimpiai első orosz, aki idén Vancouverben második lett a mostani vb-t szintén kihagyó amerikai Evan Lysacek mögött.
A szentpétervári vizsgálatok után azt tanácsolták neki, hogy két-három hétig ne edzzen, így nem tudott volna szászázalékosan felkészülni a vb-re, ezért mondta le. A gálákon fellép, mert nem kell négyfordulatos ugrást bemutatnia, ami extra terhelést jelent.
A műtét májusban vagy júniusban lesz. Pljuscsenko jobb térdét 2007-ben is operálták.