Pljuscsenko indulna Szocsiban

2010.09.03. 14:33

Jevgenyij Pljuscsenko olimpiai és világbajnok orosz műkorcsolyázó a nemzetközi szövetség (ISU) eltiltása ellenére szeretne szerepelni a 2014-es szocsi ötkarikás játékokon. „Ez a célom és az álmom” - jegyezte meg a 27 éves versenyző.

A részvételi tilalmat az ISU azért rótta ki, mert Pljuscsenko az orosz szövetség engedélye nélkül indult különböző pénzdíjas viadalokon. Mindezt az után tette, hogy a márciusi világbajnokságtól ugyanakkor visszalépett sérülésre hivatkozva.

A nemzetközi szövetség júniusban tiltotta el a 2006-ban ötkarikás aranyérmes, amellett kétszeres olimpiai ezüstérmes, és háromszoros világbajnok műkorcsolyázót, akinek három hét állt a rendelkezésére, hogy fellebbezzen a fegyelmi határozat ellen. Ezt nem tette meg, s az ISU múlt hétfőn hivatalossá emelte az eltiltásáról szóló döntést. Ami azt is jelenti, hogy az ISU égisze alá tartozó versenyeken, így Szocsiban, a következő téli olimpián sem indulhat az oroszok klasszis sportolója, aki 3 esztendei kihagyás után részt vett az idén februárban rendezett vancouveri téli játékokon, ahol ezüstérmesként végzett.