Visszavonul a németek 2009-es óriás-műlesikló világbajnoka

2013.10.07. 17:55

Egészségi problémái miatt hétfőn bejelentette visszavonulását Kathrin Hölzl, a németek 2009-ben óriás-műlesiklásban világbajnoki címet nyert alpesi sízője. A 29 éves sportolónő a német sportági szövetség (DSV) sajtónapján közölte, hogy nem tudja folytatni pályafutását.

"Mindent megpróbáltam, de semmit sem tudtam tenni azért, hogy elkerüljem ezt" - mondta Hölzl, s hozzátette, korábban el sem tudta képzelni, hogy befejezi sportolói karrierjét, ezért most nagyon nehezen éli meg a visszavonulást.

A 2009-es Val d'Iserében aratott diadala után a 2011-es hazai rendezésű, Garmisch-Partenkirchenben sorra került vb-n Hölzl címvédőként állt rajthoz, de már akkor évek óta küzdött egészségi problémákkal, így azt a viadalt feladta. Tíz hónappal később a világkupa-sorozat linzi versenyén újra részt vett, de fájdalmai nem múltak, további kezelésekre járt, azonban állapota nem javult.

Hölzl a világbajnoki címe mellett a 2009/10-es világkupa-szezonban két futamgyőzelemmel, valamint egy-egy második és harmadik hellyel megnyerte az óriás-műlesiklás legjobbjának járó kristálygömböt, a 2010-es vancouveri olimpián pedig ugyanebben a számban hatodik volt.