Kihagyhatja a Négysáncversenyt a lengyel olimpiai bajnok

2014.12.22. 13:47

Egyelőre bizonytalan, hogy részt vehet-e a hétvégén rajtoló Négysáncversenyen Kamil Stoch, a lengyelek kétszeres olimpiai bajnok síugrója, aki december elején bokaműtéten esett át. A 27 éves sportoló november közepén, az idénynyitó klingenthali verseny előtti edzésen sérült meg, és végül meg kellett operálni.

A nemzetközi szövetség internetes oldalának nyilatkozva most azt mondta: egyelőre nem tudja, hogy el tud-e indulni a hétvégén.

"Egyre jobban van a lábam, de természetesen még nem százszázalékos. Már nem olyan erős a fájdalom, mint korábban, a dolgok jó irányba tartanak, de még időre van szükségem ahhoz, hogy utolérjem magam." - fogalmazott az összetett világkupagyőztes.

Hozzátette: a februári világbajnokságra is gondolva nem akarja az egészégét mindenáron kockáztatni.

A vk-sorozatba is beletartozó Négysáncverseny első állomásának a németországi Oberstdorf ad otthont vasárnap.