Endre, Elek
17 °C
30 °C

Egy szédítő ugrással összejött az őrületes holtverseny

2015.01.26. 10:06

Andrea Limbacher tényleg kicentizte, így csak célfotóval nyerte meg a kreischbergi síkrossz vilábajnokságot. Amikor áthaladtak a célvonalon Ophélie Daviddal, senki sem tudta, ki győzött.

Limbacher már a rajt után az élre állt, ügyesen fogta pozícióját minden kanyarban. Az utolsó ugrató azonban Davidnak sikerült jobban és sikerült is felgyorsulnia.

A két versenyző már egymás mellett robbant be a célba, a nagy tempó és a kis különbség miatt egyikük sem tudta, ki lett az első. A nézők és a bírók is kivártak, csak percek múlva, a célfotó alapján tudták megállapítani, hogy Limbacher győzött.

Az osztrák versenyző 2013-ban is nyert világkupát, de egy térdszalagszakadás miatt másfél szezont kihagyott, ezért is óriási eredmény újabb vb címe.

„Hihetetlen, hogy aranyat nyertem. Egy ezüstnek is örültem volna, de így még boldogabb vagyok. Reméltem, hogy lesz egy kis szerencsém. Minden nagyon jól ment ma, az arany is elérhetőnek tűnt, és végül megszereztem" – nyilatkozta győzelme után.