Bode Miller lábát száz öltéssel varrták össze
Két nappal ezelőtt szenvedett súlyos sérülést Bode Miller, az amerikai válogatott síelője a Breaver Creek-ben zajló alpesi sí-világbajnokságon. A 37 éves, négyszeres vb-győztes a szuper-G versenyen az egyik kapunál megpördült, nagyot bukott, és mint később kiderült, mély vágás keletkezett a jobb vádliján, valamint a térdína is elszakadt. Millert a verseny után a vb másik helyszínére, Vailbe szállították, ahol a helyi kórházban megoperálták.
Most csapattársa, Travis Ganong számolt be Miller állapotáról: „Azt mondta, az egész teste nagyon fájt. Úgy jellemezte, mintha egy teherautó ütötte volna el. Már azt is tudjuk, hogy vágást, ami a lábán keletkezett száz öltéssel kellett összevarrni.”
Ganon még hozzátette, az egész amerikai csapatot inspirálta az indulása. Mindannyian biztosak voltak benne, hogy érmet fog szerezni a távon.
„Remekül kezdett, de kockáztatni kellett, ezzel nem csak magát, de az egész csapatot feltüzelte. Aztán jött a szerencsétlen bukás és a csúnya baleset. Nagyon sajnáljuk, hogy így történt.” – tette hozzá Sasha Rearick, az amerikai csapat főnöke.
A hazaiak kedvencét novemberben porckorong-sérülés miatt műtötték, és ebben a szezonban most először állt rajthoz versenykörülmények között.