Rafael
19 °C
33 °C

Jeget? Még Martiniben sem kívántam

2015.04.29. 02:41
Katar az idén férfi kézilabda-vb-t rendezett, és az igazán nagy versenyek még csak most jönnek a sivatagi országba. Négy év múlva atlétikai-vb lesz Dohában, hét év múlva labdarúgó-vb, de eközben az ország első műkorcsolyaversenyét is megrendezték, amit a helyszínen megnéztünk. Nem véletlen: Katarba a magyarok viszik a korcsolyasportot.

Az alapötlet, a Gondolania-kupa egy magyar fejéből pattant ki. A 27 éves Pádár Bianka hónapokon át dolgozott azért, hogy ez a verseny létrejöhessen, amit a jégpályáról neveztek el. A dohai Villagio Plázában találkoztunk. A taxis rögtön mondta, tudja, melyik bejárat visz közvetlenül a jégpályához, mert általában sok tehetős külföldi megy oda, és nincs is más állandó jégpálya.

Pádár Bianka épp a jégen volt a csoportjával, voltak vagy húszan, a jelentős többség lány, egy – török származású – fiú volt csak, ő könyvekből, képekről, netes videókról tanulta meg a forgásokat, az ugrásokat. Az arabok inkább a férfias, nem pedig a művészi sportokat szeretik, ezért már az nagy szó, hogy ő kitartott a korcsolya mellett.

A korcsolya a vegyes házasságokban népszerű, ahol az anyuka orosz, kazah vagy ukrán, hiszen hazájukban az egyik legnépszerűbb sportág, illetve sok, a városban dolgozó külföldi is szereti hobbiszinten. Az országban mindössze 15 százalék az őslakosok aránya, a többiek elsősorban a pénz miatt vannak ott.

„2013 őszén kerültem ide, tavaly szeptember óta foglalkoztatott egy verseny gondolata, és ha könnyebb lenne a belépés az országba, még többen jöhettek volna, de így lettünk harmincan. Csak Téglássy Tamarának négy tanítványát kellett az Emirátusokban, Sardzsában hagynia, mert nem kapták meg a belépéshez szükséges katari vízumot. Jó látni a csoportomban a lányok fejlődését, hogy élvezik a mozgást, még ha a ruha kicsit furcsa is európai szemmel, hiszen a testükből semmit sem mutathatnak meg az edzéseken, nem látszódhat ki semmi. Sőt, a testszínű ruha is tiltott.”

Pádár egyébként Téglássy közvetítésével került Dohába, először neki kínálták fel ezt az edzői állást, ő azonban nem akart elszakadni az Emirátusokból, ezért ajánlotta maga helyett korábbi tanítványát.

Amikor Pádár első csoportja megalakult, érezte, hogy egyedül nem fog boldogulni, nem tud mindenkire figyelni, ezért Lénárt Ildikó segíti a munkáját, akit Magyarországról ismert, együtt korcsolyáztak. Most már olyan sokan vannak a csoportban, hogy néhány lányt vissza kellett utasítania, mert nem fértek volna el a jégen, a túlzsúfoltságot másként nem tudta elkerülni. Ez a pálya egyébként szabványméretű, de a plázában fel sem tűnik, hogy ekkora felületet foglal.

Felhő, eső, illatok

„Mindenki azt kérdezi, miért jöttem el otthonról ilyen messzire. Talán azért, mert nem szeretek a múltban élni, és azon sopánkodni, milyen jó is volt a korcsolya otthon. Szeretem a kihívásokat, persze, de itt az élet lényegesen nyugisabb az otthoninál. Otthon kevés állás van, itt pedig úttörő vagyok, és valami születésénél jó ott lenni. Itt nem kell aggódnom, mi lesz a diákhitelemmel, hogy fizetem a következő részletet, lesz-e állásom még hónapok múlva is. Öt évig biztos a megélhetésem, addig szól a szerződésem, évente kapom meg a munkavállaláshoz szükséges papírokat.”

Szereti a meleget, ez is egy fontos szempont volt, amikor meghozta a döntését.

„Oké, a nyári ötven fok már nekem is sok, de itt a jégpályán nem érzem, és amit csinálok, élvezem.”

Csillogó szemű gyerekekkel találkozik mindennap, akik azt szeretnék elérni, amit ő.

„Van fent a Youtube-on pár kűröm, azokat nézegetik, és ámulnak. Dicsérgetnek, milyen ügyes voltam. Nem tudom megmondani, hogy lesz-e annyi elhivatottság és kitartás bennük, hogy majd egyszer triplákat ugráljanak, de rajtam nem múlik.”

Pádár szerint sok apró összetevője van annak, hogy csak egyszer jutott ki világbajnokságra (2009, Los Angeles), ott pedig nem mutathatta be a kűrjét, nem került a legjobb 24 közé.

Magát és másokat is okol – sokszor ellenszélben volt, és indokolatlanul elébe helyeztek másokat –, de azt a korszakot már lezárta. Kijöhetett volna több a pályájából, természetesen többről és jobbról álmodott, de ezt sem gondolja kevésnek.

Nincs honvágya, hogy később kialakul-e benne, azt nyilván még nem tudja, ha majd családot alapít, előfordulhat, hogy elmegy Dohából. Ez még messze van, voltak ajánlatai másfelől is, Európából, egyelőre azonban Katarban szeretne megfelelni önmaga elvárásainak.

Nem zárja ki, hogy egyszer majd élsporttá válik a műkorcsolya az országban, de a téli sportok közül egyelőre a jégkorongot, a curlinget és a rövid pályás gyorskorcsolyát karolták fel, azokat támogatja a helyi olimpiai bizottság. Nem lehetetlen azonban, hogy a szűk kör majd egyszer kibővül.

„Ezért fogok dolgozni itt, és már az sem kevés, hogy a korlátokat ezzel a versennyel, színes kűrruhákkal próbáljuk lebontani. Ez az első kísérlet. Errefelé még vannak nők, akiknek csak a szemük látszik ki a fekete ruha alól.”

A beszélgetés végére befutott Téglássy Tamara, ő lesz az egyik pontozóbíró, a másik kettő pedig a már említett két tanítvány: Lénárt és Pádár. Ebben a történelmi versenyben a magyarok elévülhetetlen érdemeket szereztek. A helyi újság is foglalkozott velük, ami nagy szó, mert kvázi ismeretlen sportról van szó.

„A magyar korcsolyának jó híre van, a presztízse, a hagyományai ismertek a világban” – ad magyarázatot az 1988-as olimpián szereplő Téglássy, miért keresték meg őt pár éve az Emirátusokból.

A 46 éves edzőnőnek már honvágya van, ő már régebben dolgozik a térségben, van amatőr és van versenycsoportja is. Libabőrös, elérzékenyül, ha Magyarországról beszél.

„Felhő, eső, illatok. Fák, levelek. Fűszerpaprika, fehér répa. Pálinka. Színház, barátok. Nem folytatom. Ami itt mű, otthon természetes, mert örökös körforgásban van és él a természet. Soha az életemben nem gondoltam volna, hogy a hidegre is fogok vágyakozni, olykor egy takaróra.”

Még négy évet szeretne itt maradni, szerencsére a nyaki gerincsérve meggyógyult, ezért nem zavarja semmi sem a napi munkában.

Négy év múlva pedig szeretne hazaköltözni és egy tó partján nyugalomban élni a férjével. Az edzői nyugalmat ugyanakkor nem kaphatja meg máshol.

Mint említette, egy-egy rosszul sikerült verseny után a szülőkkel kellett megküzdenie, és mindig az edzőben volt a hiba. Ha valami nem a terv szerint sikerült, a tanítvány már el is hagyta, és a könnyebb ellenállás felé mozdult, és egy másik edző azt ígérte, majd ő kevesebb munkával többet hoz ki belőle. Neki hosszú pályafutása alatt két edzője volt, míg mások nem hittek ebben az állandóságban. Téglássy Póth Diána edzője is volt, vele lett negyedik Európa-bajnokságon. 

A korcsolya drága sport, milliókat kell költeni évente, amit csak a tehetős szülők bírnak anyagilag. Ha viszont nem kellően tehetséges a gyerekük, akkor nincs mit tenni.

„Engem nagyon megviselt az élsport. Amikor abbahagytam, bevágtam a bőröndömet a szobámba, és két évig ki sem tettem a lábam Magyarországról. Nem is az örökös utazás volt a fárasztó, hiszen bejártam a világot, és megérte áldozatot hozni. De az, hogy tudtam: a hetediknél jobb nem lehetek, az megviselt. Majdnem belepusztultam abba, hogy a három szovjet és a három NDK-s közé nem verekedhettem be magam, akárhogy küzdöttem is. Mindig úgy pontoztak, hogy a hierarchia nem sérülhet. Lehettem bármennyire is jó, leküzdhetetlen akadály volt előttem. Az otthoni edzősködésben is kimerültem, komolyan mondom, volt időszak, amikor a jeget még Martiniben sem kívántam.”

Az 1984-től nyolc éven át magyar bajnok Téglássy legjobb helyezése Európa-bajnokságon ennek megfelelően egy hetedik, a calgaryi téli olimpián 19. lett 1988-ban. Az akkori Carmenjével nagyon sok szurkolónak lopta be a szívébe magát. Még abban az évben a vb-n a 11. lett.

„Én csak egy kis jégpályán tudok edzéseket tartani Sardzsában, de beletanultam és beleszoktam. Beleszoktam abba is, hogy a férfiak nem tehetik be a lábukat a klubhoz. Ha sofőr hoz is valakit, nem nézheti meg, nem várhatja meg a pálya mellett, csak kint a parkolóban. Ha jégshow-t szervezek és rendezek, például a Hófehérkét és hét törpét, azon lehetnek csak férfiak. Megismertem ezt a kultúrát, vannak értékei, de négy év múlva már látom magam otthon.”

Tisztelet, megbecsülés, elfogadás – így foglalta össze, miért dolgozik az Emirátusokban.

Nyilván a pénz is közrejátszik, hiszen az anyagi biztonságát évekre megteremtheti, kivált, mert az adózás ismeretlen errefelé.

Téglássy nem szereti a jelenlegi korcsolyát, mert a művészi jelleg helyett az ugrálás felé ment el. Megunta, hogy sohasem az az első, aki a legjobb. A pontozók összekacsintásán, a versenyzők országának diplomáciai erején múlik egy jó helyezés. Fájlalja, hogy megszüntették a kötelezőket, mert ott kiderült, ki tudott jól korcsolyázni.

„Azt látom, hogy sokan az egyszerű lépésekben elesnek, mert csak az ugrásokra koncentrálnak. Ugrálnak és pattognak is, mint a puskagolyó. Lehet, kényes az ízlésem, de nekem ez nem tetszik. Én egy másik korcsolyát szerettem meg, és egy másik korcsolyában teljesedtem ki, amennyire csak lehetett.”