Óriásit repült, de hanyatt vágódva is nyert

2016.02.14. 19:09

Peter Prevc idén megállíthatatlan, a szlovén síugró óriási formában versenyzi végig a szezont. A világkupa vikersundi hétvégéjén is mindkét versenyt behúzta. A vasárnapi futamban még úgy is nyert, hogy hanyatt esett.

Prevc kedveli a nagy sáncokat is, tavaly éppen a norvégiai Vikersundban állított fel távolsági világcsúcsot sírepülésben. Igaz, Fannemmel másnap megdöntötte rekordját. A 251,5 méterhez több ugró most is közel volt, a norvég Andreas Stjernen 249 méterig szállt, de nem túl szép stílusban, így a nála 12 méterrel rövidebb ugró Prevc már ekkor az élre állt. Stjernenen kívül nem is volt olyan ugró, aki 240 méter feletti eredményt ért volna el.

A második sorozatban viszont már többen is átlépték ezt a határt. Három norvég, Tande,  Forfang és Gangnes ugrott nagyot, utóbbi 248,5 méterig szállt.

Prevc nem volt rászorulva, hogy ilyen messzire szálljon, egy 234-235 méteres ugrással is bebiztosíthatta volna az első helyet. A sáncasztalról azonban nagyon jól jött el, több mint száz kilométer per órával repült, és remekül ráfeküdt a szélre. Alig akart leesni. Hatalmas, 249 méteres lett az ugrása, de az érkezése veszélyes volt. Precv hanyatt dőlt, a hátán is csúszott egy darabig, de óriásit mentett, és végül felállt.

A leérkezés miatt sok pontot levontak tőle, de a távolsággal bőven tudta kompenzálni ezt, így a szezonban a 11. világkupáját nyerte.

Eredmények:

1. Peter Prevc (szlovén) 469 pont (237 m/249 m)
2. Stefan Kraft (osztrák) 461,6 (238/231)
3. Andreas Stjernen (norvég) 459,7 (249/231)    
    
A vk állása 19 verseny után (még 11 van hátra): 1. Prevc 1574 pont, 2. Severin Freund (német) 1002, 3. Kenneth Gangnes (norvég) 940