18 évesen felért a csúcsra a magyar gyorskorcsolyázó

2016.12.11. 13:44

A Liu testvérek vasárnap egy-egy arany- és ezüstérmet nyertek a rövidpályás gyorskorcsolyázók világkupa-sorozatának harmadik, sanghaji állomásán a zárónapon, írja az MTI. Liu Shaoang 1000 méteren győzött, bátyja, Liu Shaolin Sándor 500-on második lett.

A 18 éves Liu Shaoang pályafutása első vk-aranyát szerezte meg úgy, hogy szinte végig vezetett az ötfős fináléban, amelyben ott volt a negyedikként célba ért Knoch Viktor is, aki a reményfutamokból harcolta ki a negyeddöntős szereplést, azaz neki hárommal többször kellett jégre lépnie.

"A szezon első, novemberi vk-ján megvolt az első érem, tegnap ezüstöt szereztem 500-on, de végre megvan az arany is. A döntőben próbáltam végig higgadt maradni, de már nagyon fáradt voltam, a szívem vitt előre" - mondta Liu Shaoang, aki már a második a pontversenyben.

"Nagyszerű, hogy Liu Shaoang ilyen fiatalon máris felért a csúcsra a világkupában. De mindig van hova fejlődni, ezt mutatta meg a váltó döntője. Jövő héten Dél-Koreában lesz a folytatás, ott meg kell verni a hazaiakat, csak hogy szokják" - értékelt Darázs István csapatvezető az MTI-nek.

A legrövidebb távon Liu Shaolin Sándor világbajnoki címvédőként a szám kétszeres vb-aranyérmese, a kínai Vu Ta-csing mögött lett második. Ő harmadik a rangsorban. Ebben a számban Burján Csaba a kisdöntőig jutott, ott negyedik lett, így összességében nyolcadikként zárt.

Váltóban a férfiak 5000 méteres versenyében negyedikként ért célba a magyar csapat. A nők 3000 méteres kisdöntőjében a Keszler Andrea, Kónya Zsófia, Bácskai Sára Luca, Jászapáti Petra négyes záróemberét az utolsó kanyarban a japánok kilökték, de a kvartett a rivális kizárása miatt így is második lett a futamban, összességében pedig hatodik.