Szávay azzal a spanyol Anabel Medina Garriguesszel játszott a pekingi nemzetközi tenisztorna második fordulójában, akit nyáron Wimbledonban három játszmában legyőzött. Akkor a magyar teniszező az első szettet szorosan nyerte (7:6), a másodikban simán kikapott (2:6), a harmadikat ő hozta magabiztosan (6:2).
6:2 most is kétszer volt, a spanyol 31 percnyi játék után ennyire nyerte az első játszmát. A magyar teniszező első szerváinak mindössze 55 százaléka volt jó, és ezeknek is csak a feléből tudott pontot csinálni.
A második szett elején hiába kezdett a magyar versenyző, riválisa két labdamenetet nyert, pillanatok alatt ellépett, és bár sikerült felzárkózni 40:40-re, Szávay megtorpant, a spanyol egyből brékelt.
A második gém szinte tükörképe volt az elsőnek, Szávay ellépett, Garrigues egyenlített, a végén a magyar jobban koncentrált, egyenlített. 2:2-nél még egyenlőre álltak, de aztán két játékot elvitt a spanyol. Szávayt ez annyira megzavarta, hogy következő adogatójátékát rekordidő alatt veszítette el, majd ellenfele könnyedén hozta a magáét, így 6:2-re végződött ez a játszma is.
A magyar játékos rettenetesen rossz statisztikával zárt, szinte egy mutatója sem ment ötven százalék fölé.