Szávay Stuttgartban is kapásból kiesett

2008.09.30. 16:32
A 650 ezer dolláros tenisztorna nyitó fordulójában a magyar éljátékos az első szettben 2:5-ről még visszajött, de hiába, a másodikat pedig 6:3-ra vesztette el a fehérorosz Azarenkával szemben.

Szávay Ágnes a fehérorosz Viktorija Azarenka ellen kezdte szereplését a stuttgarti nemzetközi tenisztornán. A két játékos jól ismerhette egymást, korábban – még a juniorok között – együtt nyerték meg a Roland Garros páros bajnoki címét is.

A német torna nem indult a legjobban a világranglistán 27. magyar versenyzőnek, párosban a szlovák Hantuchovával az első fordulóban búcsúztak a negyedik helyen kiemelt Williams nővérek ellen. A magyar-szlovák páros mindössze öt játékot tudott nyerni a találkozón.

Azarenka kezdte az adogatást, de Szávay nyerte a játékot, hogy a saját szerváját elbukja. A folytatásban mindkét versenyző hozta a magáét, majd Azarenka elvette a magyarét, így ellépett 4:2-re.

Hozta a sajátját is, így már 5:2 is volt, de a magyar nem adta fel. Sokkal összeszedettebben játszott, szervái is jobban sikerültek, mint korábban, sikerült egyenlítenie. Ez azonban felemésztette erejét, a folytatásban már nem tudta tartani a ritmust, így Azarenka 7:5-re nyerte az első szettet. Az első játszmában szinte minden mutatójuk egyenlő volt, a legnagyobb különbség a második szervák fogadásában mutatkozott, ezen a ponton a fehérorosz sokkal hatékonyabbnak bizonyult.

A második szettben mindenki odafigyelt, már az első szervák után pontot tudott szerezni, úgy, hogy egyórányi játék után sem ütött még senki ászt.

3:3-ig minden rendben is ment, azonban amikor 4:3-nál ismét a magyar adogatott, négy szervájából három kettős hibával végződött, így ellenfele 5:3-ra ellépett, hogy aztán magabiztosan hozza saját adogatását és ezzel a meccset is (7:5, 6:3).

A magyar versenyző a tokiói tornához hasonlóan ismét az első körben esett ki.