Az élete első felnőtt versenyén induló Babos Tímea parádésan mutatkozott be az angliai Bourrnemouthba zajló, 10 ezer dolláros ITF-versenyen. Az már bizonyos, első WTA-ranglista pontjait megszerezte, így ő is a legjobbak között szerepelhet, a hétfőn nyilvánosságra kerülő, legfrissebb világranglistán. A selejtezőből indult, szombaton a döntőért játszhat.
A selejtezőben rögtön az első kiemelt cseh, Zuzana Linhova volt az ellenfele és nagyon simán 6:2, 6:3-ra nyert a magyar. A főtáblára jutásért, a hazaiak játékosa, Manisha Chowdhury következett és ugyan az lett az eredmény, mint az első fordulóban, megint Babos javára.
A főtábla 1. fordulójában a világranglista 844. német Ann Zaja ellen nyert a magyar lány, megint 6:3, 6:2-re. A második fordulóban a torna második kiemeltjét búcsúztató, angol Samantha Vickers sem tudta feltartóztatni Babost. Az első szettben gémet sem veszített, a második is sima volt: 6:0, 6.2. A negyeddöntőben a 738. olasz, Martina Caciotti sem találta az ellenszert Babossal szemben, 6:2, 6:2 lett a vége.
Babos Tímea úgy jutott el élete első ITF-versenyén az elődöntőig, hogy szettet sem veszített. A fináléba jutásért a német Lena-Marie Hofmann lesz az ellenfele, aki a 773. helyen áll, vagyis az eddigi eredményekből kiindulva, egyáltalán nem verhetetlen a 18 éves lány.
Az is eldőlt, hogy a döntő másik résztvevője szintén egy német, Svenja Weidemann lesz, ellenfele, a francia Elixane Lechemia ugyanis sérülés miatt visszalépett.
Az Indonéziában versenyző Jani Réka egy kínai és egy hongkongi legyőzése után a negyeddöntőben kikapott a torna 6. kiemeltjétől, a szlovén Tadeja Majerictől.
A jövő héten kezdődő római, 2 millió dolláros női szupertornán megkezdődtek a selejtezők. Arn Gréta az első körben búcsúzott, a 19 éves japán, Ajumi Morita győzte le 6:2, 6:3-ra. Szávay Ágnes is indul ezen a viadalon, a legjobb magyar a főtáblán kapott helyet, de nem lesz könnyű dolga neki sem. Az első körben a torna 9. helyén kiemelt dán Caroline Wozniackival kezd.
Estorilban rendeznek még egy versenyt hétfőtől. A 220 ezer dolláros tornán a visszalépések miatt Czink Melinda a főtáblán kezd, Marosi Katalin a selejtezőben indul. A világranglistán 153. magyar, aki a kvalifikáció 6. kiemeltje, az ukrán Julija Bejgelzimerrel meccsel. Ellenfele 26 éves és a 251. a világranglistán, három éve volt már 83. is. Idei mérlege 3 győzelem és 5 vereség.