Négy magyar indul az Australian Openen

2009.12.28. 14:29

Az már korábban kiderült, hogy az Australian Open főtábláján két magyar szerepel majd alanyi jogon, most azonban már azt is lehet tudni, hogy a selejtezőben is két magyar próbál majd szerencsét. A főtáblán Czink Melinda és Szávay Ágnes próbál majd minél tovább jutni, a pár nappal korábban kezdődő selejtezőben pedig Marosi Katalin (158.) és Kapros Anikó (188.) kap majd lehetőséget.

Arn Gréta (235.) és Jani Réka (257.) nem nevezett a versenyre, előbbi kisebb versenyeken indul majd Amerikában, míg utóbbi kicsit távol van még a Grand Slam selejtezőtől, de a Roland Garrosra már ő is odaérhet, ehhez úgy 50 helyet kell majd addig előrelépni – írta a Tennishungary.hu

Marosinak a 2010-es már a nyolcadik Australian Openje lesz, az eddigi hétből hatszor a selejtezőből kellett indulnia, de egyszer sem sikerült a feljutás, míg az eddigi egyetlen főtáblás meccsét 2001-ben játszotta, az első körben az akkori világelső Martina Hingis ellen elvesztette.

Kapros utoljára 2005-ben szerepelt a versenyen, eddig négyszer játszott az Ausztrál Openen és mindig a főtábláról kezdett – 2004-ben a legjobb 16-ig jutott, Nagyha Petrovát, Samantha Stosourt és Mandula Petrát is legyőzte –, most először kezd a selejtezőben.

A négy magyar közül egy biztosan Portugáliába repül utána, Kapros ugyanis már biztos ott lesz a Fed Kupán, míg Czink Melinda biztosan nem, Szávay és Marosi pedig még nem nyilatkozott.