Véget Arn Gréta menetelése Varsóban

2010.05.21. 15:46

Nem jutott a varsói, 600 ezer dolláros torna fináléjába Arn Gréta, aki másfél órás nagy csatában 6:4, 7:5-re kapott ki a torna ötödik kiemeltjétől, a kína Cseng Csiétől.

A magyar játékos a selejtezőben három meccset nyert, majd a főtáblán két top100-ast is legyőzve jutott az elődöntőbe. A kínai Cseng kezdett jobban, 4:1-re húzott el, de onnan 5:4-re zárkózott Arn, végül Cseng 43 perc alatt hozta az első szettet. A másodikban gyorsan brékelt, de a fogadóelőnyt egyből elveszítette, így is fej fej mellett haladtak, végül Cseng 1 óra 34 perc nyert 6:4, 7:5-re.

Arn így is minden dicséretet megérdemel, hiszen a világranglistán 205. helyezettként jutott kis híján a döntőbe, amellyel karrierje legnagyobb sikerét aratta. Arn a sikeréért 28 100 dollárt és 200 WTA pontot kapott, amellyel legalább a 140. hely közelébe léphet fel. A tornán egyébként nem lesz kínai döntő, mivel a másik ágon a Li Na három szettben kapott ki a román Alexandra Dulgherutól.