Kim Clijsters a női tenisz világbajnoka

2010.10.31. 19:22

Kim Clijsters nyerte a dohai WTA-világbajnokságot, a döntőben 6:3, 5:7, 6:3-ra legyőzte a világranglistán első, a tornán is első kiemelt dán Caroline Wozniackit.

Az első szettben sokkal jobban ment a játék az egykori világelső Clijstersnek, mindössze 15 ki nem kényszerített hibája volt, kilenc lehetőségéből háromszor brékelte ellenfelét és 54 perc alatt 6:3-ra nyerte a szettet. Sokkal koncentráltabban játszott a belga, rutinja sokat számított.

000 Nic503784

A második játszmában is gyorsan brékelőnyhöz jutott Clijsters és mintha ettől a fölénytől megnyugodott volna. Túlságosan is, hiszen 4:2 után Wozniacki visszahozta a brékhátrányt, zárkózott, majd ki is egyenlített.

A dán új taktikát választott, sokat és sikeresen jött fel a hálóhoz, sok nyerő tenyerese volt, 6:5-re fordított és az egyenlítésért adogatott. Két szettlabdája volt, a másodikat hozta a dán világelső.

A döntő szett két brékkel kezdődött és utána azzal, ami miatt sokaknak nem szimpatikus Wozniacki: a dán megint edzőjét, édesapját hívta le a pihenőpadhoz. Sokat ez sem segített, Clijsters megint fogadóelőnyhöz jutott. Ezt még Wozniacki visszavette, 5:3-nál Clijsters a világbajnoki címért adogatott.

Izgalmasan alakult a vége, Clijsters 15-40-ről jutott meccslabdához, de kettős hibát vétett, majd megint a vb-címért adogatott, Wozniacki rosszul támadt vissza, a hálóba ütötte a labdát.

Kim Clisters 2002 és 2003 után harmadszor nyerte a világbajnoki címet, 2009 augusztusi visszatérése óta hatodszor jutott WTA-torna döntőjébe. Mind a hatot megnyerte, pályafutása során másodszor is – a 2009-es US Open-döntő után – legyőzte Caroline Wozniackit, aki ebben az esztendőben hetedszer jutott fináléba és csak másodszor kapott ki.