Szűcs Lajos a Magyar Tenisz Szövetség új elnöke
A Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) szombati rendkívüli tisztújító közgyűlésén Szűcs Lajos fideszes országgyűlési képviselőt választották meg a szervezet elnökének, akinek egyik helyettese az eddigi elnök Nagy Tünde lett.
A Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége és a Pest Megyei Közgyűlés elnöki tisztét betöltő Szűcs eredetileg Ablonczy Balázzsal, az SAP szoftvercég vezetőjével küzdött volna meg az MTSZ-elnöki posztért, utóbbi azonban a közgyűlésen bejelentette, hogy az egység érdekében Szűcs javára visszalép a jelöléstől. A tagság így nyilvános szavazással, egyhangúlag bízta meg Szűcs Lajost az elnöki teendők ellátásával.
A két megüresedett alelnöki posztra - négy ellenszavazat és három tartózkodás mellett - Nagy Tünde eddigi elnököt, illetve egy tartózkodással Hetényi Pétert, a Siemens korábbi igazgatóját választotta meg a közgyűlés. Valamennyiük megbízatása 2012 végéig szól.
Az új elnök bemutatkozó beszédében azt mondta: aktív sportmúltja van, hiszen egykor NB I/B-s kézilabdázó volt, amatőr szinten most is hetente háromszor teniszezik. A jelölést nem személyes indíttatásból vállalta el, hanem mert a barátai felkérték rá, szeretne segíteni.
„A teniszszövetség olyan mélyponton van, amelyet a sportág nem érdemel meg. Eddig a széthúzás volt jellemző, és ezen sürgősen változtatni kell” – fogalmazott Szűcs, aki szerint az egység megteremtése mellett a legfontosabb, hogy rend legyen a szövetségben. „Nagyon sok a tennivaló, változtatni kell az alapszabályon, a szponzoráció módján, és mindenekelőtt sikeres versenyeket kell rendezni. Kiemelten kell foglalkozni az utánpótlás-neveléssel, fontos, hogy minél több gyerekkel szerettessük meg a teniszt, hogy ezzel kiszélesítjük a sportág hazai bázisát.
Az új elnök kiemelte: szeretné elérni, hogy Magyarországon is legyen egy nemzeti teniszcentrum, s tervezi, hogy a szövetség munkájába bevonja Taróczy Balázs wimbledoni páros bajnokot is.
A szövetség rendkívüli közgyűlését azért kellett összehívni, mert a korábbi elnökség tíz tagja 2010. december 31-ével lemondott. Nagy Tünde, az MTSZ eddigi elnöke november elején kezdeményezte a tisztújítást azzal az indokkal, hogy az elnökség az előtte eltelt hat hónapban érdemi munkát nem végzett, ellenben sok időt pazarolt parttalan viták lefolytatására. Az ügy előzménye, hogy a Hatvani Tenisz Club pert indított a szövetség ellen, mivel az egyesület szerint szabálytalan volt a március 21-i elnökválasztás. Nagy Tünde 78-64-re nyerte az akkori szavazást a posztot korábban 11 évig (1996 és 2007 között) betöltő Berényi Jánossal szemben.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Újabb sérülés sújtotta a magyar válogatottat a sorsdöntő párharc előtt
Három kapus maradt a keretben.
március 19., 10:53
- Sport
Kezd elfogyni válogatottunk: csúszhat Dárdai Bence debütálása
Egyik kulcsemberünk is külön edzett órákkal a sorsdöntő összecsapás előtt.
március 19., 12:21
- Sport
Két ember, aki nélkül nagyon másként nézett volna ki Szoboszlaiék drámája
„Hogy jól sikerült-e, azt a nézőknek kell eldönteniük.”
március 19., 12:21
- Mindeközben
Nagyot megy a TikTokon a Szoboszlai Dominik és Arda Güler balhéját kifigurázó videó, ezt kár lenne kihagyni
1 órája
- Címlapon
Egyre durvábban eladósodnak a magyarok, meglepő okok állnak a háttérben
A személyi kölcsönöknél is érezni az inflációt.
1 órája
- Sport
A török kapitány rendkívül előnytelen csereüzletet ajánlott Marco Rossinak
A 2007 óta tartó pocsék sorozatuk ellenére optimisták a házigazdák.
március 19., 14:21
- Sport
A világ egyik legnépesebb városa egy igazi túlélőshow-ra hasonlít
Csodálatos látnivalók, meghökkentő tapasztalások és botrányosan hideg várja a magyarokat.
március 19., 14:11
- Sport
Marco Rossi előre aláírná a döntetlent a havas, esős Isztambulban
Jó emlékeink lehetnek a játékvezetőről, aki a legutóbbi magyar–török NL-meccset is dirigálta.
március 19., 14:11
- Címlapon
Trump és Putyin egy húron pendül Zelenszkij ügyében?
Egy ukrajnai béke után az amerikai befolyás megnövekedhet, de az orosz visszatérés esélye is megmarad.
5 órája
- Címlapon
Hepatitis A-járvány van Magyarországon, ezek a vármegyék érintettek leginkább
Figyelmeztetést adtak ki.
2 órája
- Sport
Elkezdődött a Nemzetközi Olimpiai Bizottság közgyűlése, hamarosan kiderül, ki lesz a szervezet új elnöke
Egyik első feladata a női mezőny védelme és a tisztességes verseny feltétlen biztosítása lesz.
március 19., 10:39
- Címlapon
Így gyalázták az európai vezetőket Donald Trump emberei a kiszivárgott üzenetekben
Kezdetben csak a húszik elleni támadás volt a téma.
4 órája
- Mindeközben
Aureliót egy hajszál választotta el attól, hogy nekimenjen Fekete Pákónak a Farm VIP-ban: „Tudjad már, kivel beszélsz, te hajléktalan!”
3 órája
- Sport
A címvédőnél úgy hírlik, hogy Max Verstappen távozik a Red Bulltól
Már a tavalyi botrányok után is szóba került a váltás.
március 19., 15:19
- Sport
„Előnyömre vált az, hogy autista vagyok” – árulta el az ötszörös BL-győztes futballista
Az iskolában nehezére esett az olvasás, később diszlexiával is diagnosztizálták.
március 19., 17:48
- Mindeközben
Peller Anna: Egyik stúdióból rohanok a másikba, majd a színházba, így nem sok napfényt látok
5 órája
- Mindeközben
„Hagyni kell őket élni a saját életüket” – Gundel Takács Gábor gyerekei kirepültek a családi fészekből
7 órája
- Sport
A vitatott nemű olimpiai bajnok ismét kiállt magáért: Nem vagyok transznemű
A bokszoló megjegyezte, nem ijed meg Donald Trump amerikai elnöktől.
március 19., 09:40
- Sport
Jócskán belenyúlt Marozsán Fábián, nehéz sorsolást kapott a miami mestertornán
Bondár Anna szintén francia riválissal mérkőzik az első körben.
március 18., 09:46
- Sport
Sokkolta a közvéleményt a 15 éves fiú, a kétszeres olimpiai bajnokot is felülmúlta
Új csillag van születőben.
március 19., 16:06
- Sport
Eltiltották az edzőt, akinek több tanítványa is fennakadt doppingvizsgálaton
Aktív sportolóként maga is vétett a tiltott szereket érintő szabályok ellen.
március 19., 08:52
- Sport
Nem találta meg számításait a világ legerősebb bajnokságában, hazatér válogatott játékosunk
„Elképzeléseim, reményeim nem úgy alakultak, ahogyan elterveztem.”
március 19., 09:25
- Sport
Történelmi naphoz érkezik a magyar válogatott, a múlt a mieinknek kedvez
Az 1000. meccsére készülő együttesnek parádés mérlege van a centenáriumi összecsapásokon.
március 18., 09:24
- Sport
Csányi Sándor szerint jó úton jár válogatottunk ahhoz, hogy hosszú távon sikeres legyen
Az elnök szerint le vagyunk maradva a nagy nemzetközi bajnokságokhoz képest.
március 18., 09:34
- Sport
Eladólistára kerülhet nyártól Sallai Roland, Németországban köthet ki a támadó
Klubja nincsen megelégedve a magyar játékossal.
március 18., 14:35
- Címlapon
Direkt36: Magyar Péter be akart kerülni az Orbán-kormányba és el akart indulni Karácsony Gergely ellen
A Tisza vezetője megkérdezte Gulyás Gergelytől, miért nem belőle lett miniszter a felesége helyett.
1 órája
- Sport
Óriási kihívás előtt állnak a magyar labdarúgás reménységei is
A Barcelona, a Frankfurt és a Blackburn játékosa is pályára léphet Kisvárdán és Nyíregyházán magyar színekben.
március 19., 08:16
- Címlapon
Szuperszonikus vadászbombázóval támadta Moszkva az ukrán támaszpontot a kurszki határnál
8 órája
- Mindeközben
Ilyenre sincs gyakran példa: magyar rapperek dolgozhatták fel A Fehér Lótusz főcímdalát
tegnap, 20:36
- Sport
Fucsovics Márton remek győzelemmel kezdte a salakos szezont Spanyolországban
A héten Murciában szerepel a magyar teniszező.
március 18., 13:26
- Sport
Kenderesi Tamás még a hazugságvizsgálatot is vállalná, hogy bebizonyítsa igazát
Véleménye szerint már az első pillanatban véglegesen döntöttek az ügyében.
március 18., 12:12
- Sport
Matekszakos gimnazista oldhatja meg a 24 éve csúcstartó Győrffy Dóra képletét
A rekordjaival kilőtt Bátori Liliannát a magyar atlétika drágakövének nevezik.
március 18., 15:03
- Címlapon
A szülők szerint szándékosan tenné tönkre az iskolát a tankerület
Új hely, új név, új szabályok lennének szeptembertől.
28 perce
- Sport
A magyar másodosztályban kapott edzői megbízást Mészöly Géza
Legutóbb az Újpestet irányította az 58 éves szakember.
március 18., 16:09
- Sport
Elképzeléseik merőben eltérnek, a céljuk viszont ugyanaz: a sportvilág legfontosabb elnöki posztja
Hamarosan kiderül, ki lesz a következő években a Nemzetközi Olimpiai Bizottság új vezetője.
március 18., 18:24