Nem tetszik a madridi kék salak Nadalnak
Az egyik legismertebb román üzletember, Ion Tiriac tornaszervező megint tudta, mi kell ahhoz, hogy beszéljenek róla. A madridi tenisztornán ugyanis bemutatkozik a kék salak, amivel rögtön felháborította a legjobbakat.
„Ez csak neki jó üzlet. A térlátásunkat, a mozgásunkat is át kell alakítani, ami nem szerencsés. Nem biztos, hogy reális eredmények születnek” – nyilatkozta a világranglistán második Rafael Nadal.
Roger Federer is csatlakozott hozzá, és ugyan elfogadta, hogy a nézők nyerhetnek - jobban látszik ezen a felületen a labda nyoma -, nekik az alkalmazkodás nem megy gyorsan.
Tiriac és munkatársai ugyanakkor azzal érveltek, pár éve az is felháborította a versenyzőket, hogy nem túlöltözött manökenek hozták nekik a labdákat. Azt is megszokták, nem vette el a figyelmüket a játékról. „Először is játsszanak rajta pár meccset, utána tiltakozzanak. A világ minden pontján másféle színű a salak. Amikor én játszottam, a Roland Garroson még szürke volt, utána lett vörös. Mégis idomultunk hozzá” – összegzett Tiriac.
A nők egyébként már tesztelték vasárnap, a férfiak hétfőn kezdik.