Federer most sem bírt a cseh mumusával
Hatalmas meglepetésre a negyeddöntőben kiesett Roger Federer az év utolsó Grand Slam-tornáján. Roddicknak sem sikerült Del Potrót legyőznie, visszavonult.
A cseh Tomas Berdych négy játszmában verte Roger Federert a US Open negyeddöntőjében. Berdych a svájci világelsővel vívott utolsó hét meccséből négyet megnyert, Federer kiesése mégis hatalmas meglepetés, hiszen nagy formában érkezett Flushing Meadows-ba. Megnyerte Wimbledont, ezzel visszaszerezte a világelsőséget, az olimpián ezüstérmes volt, utána pedig Novak Djokovicsot győzte le a cincinnati torna döntőjében.
„Néhány alkalommal hibára tudtam kényszeríteni Rogert, és talán ez volt a sikerhez vezető út" – jegyezte meg Berdych, aki a következő körben, a szombati elődöntőben a londoni olimpiai bajnok brit Andy Murray-vel találkozik majd.
A 17-szeres Grand Slam-győztes Federer azt mondta, hogy nagyon csalódott, de már mással is fordult elő hasonló. „Volt sok olyan pillanata a meccsnek, amikor azt gondoltam, ez nem megy, egyszerűen ez nem én vagyok. Most már nem lehet más célom, mint az első helyemet megőrizni az év hátralévő részében."
Andy Roddick a múlt héten jelentette be, hogy a US Open után visszavonul, a hétvégén sikeresen továbbjutott, de az eső miatt kedden félbeszakított nyolcaddöntős meccsén végül szerdán kikapott az argentin Del Potrótól. Pete Sampras és Andre Agassi visszavonulása után ő volt a legjobb amerikai férfi teniszező, egyetlen GS-sikerét a US Openen érte el 2003-ban.
Eredmények:
férfi egyes:negyeddöntő:
Berdych (cseh, 6.)-Federer (svájci, 1.) 7:6 (7-1), 6:4, 3:6, 6:3
Murray (brit, 3.)-Cilic (horvát, 12.) 3:6, 7:6 (7-4), 6:2, 6:0
nyolcaddöntő:
Del Potro (argentin, 7.)-Roddick (amerikai, 20.) 6:7 (1-7), 7:6 (7-4), 6:2, 6:4
Djokovic (szerb, 2.)-Wawrinka (svájci, 18.) 6:4, 6:1, 3:1-nél a svájci játékos feladta
korábban:
Tipsarevic (szerb, 8.)-Kohlschreiber (német, 19.) 6:3, 7:6 (7-5), 6:2
női egyes, negyeddöntő:
S. Williams (amerikai, 4.)-Ivanovic (szerb, 12.) 6:1, 6:3
korábban:
Sarapova (orosz, 3.)-Bartoli (francia, 11.) 3:6, 6:3, 6:4
Errani (olasz, 10.)-Vinci (olasz, 20.) 6:2, 6:4